Törékenyeknek adá testének tálkáját, a szomorúaknak is vérének poharát, mondván: vegyétek az edénykét, mit adok, mindnyájan igyatok belőle.
Míg a második versszak a pászkavacsora és az utolsó vacsora eseményeinek kapcsolatát tárja elénk, addig a himnusz harmadik versszaka egyrészt az utolsó vacsora termébe (Mt 26,26–28), másrészt a szentmise misztériumába vezet bennünket. Krisztus bárányként és kovásztalan kenyérként adja önmagát a halandóknak és a szomorúaknak. Az utolsó vacsora és a szentmise összekapcsolása Szent Tamásnál a költői utalások szintjén érzékelhető: a ferculus (eredendően saroglya) ebben az esetben az asztalnál felszolgált eledelhez használt tál, míg a római diadalmenetekben a győzelmi zsákmányt szállító kocsi, a poculum pohár, a vasculum pedig nemesfémből készült serleg. E tárgyak jelzik, hogy a halandóknak szánt, örök életre szóló eledelt és italt az Úr paténán és kehelyben adja számunkra.
A halandóknak, a megfáradtaknak, avagy a sérülékenyeknek adja a kenyeret, a szomorúaknak pedig vérének borát: Ő az üldözésbe belefáradt Illés kenyere (1Kir 19,6; 17,1), az éhezők eledele (Zsolt 146,7b), a vándorló nép mannája (Kiv 16,4.29; Zsolt 78,23–25; Bölcs 16,20), a mindennapi kenyér (Mt 6,11; Lk 11,3); a szívet vidító bor (Zsolt 104,15; Zak 9,17), a bölcsesség lakomájának itala (Péld 9,2), a vigasz lakomájának színbora (Iz 25,6–8): Jézus Krisztus.
A végső vacsorán az apostolok szomorúak voltak (Jn 16,6), viszont szomorúságuk örömre fordul, amikor Jézus már feltámadottként újra látja tanítványait, és táplálja őket (Jn 16,20.22; 21,9; Mt 26,29).
A tálka, a pohár, valamint az edényke jelzi Isten alázatát: az örök és végtelen a halandó (Ter 2,17) és véges ember eledele az örök életre (Jn 6,52). Talán érthető, hogy Szent Tamás éppen ezért ragaszkodott a novi et aeterni testamenti (új és örök szövetség) kifejezéshez (STh III,q78a3), minthogy Jézus áldozati vére, amelyet a kis pohár rejt, az örök szövetség vére (Zsid 13,20). A szentmise és a hit misztériuma pedig az Úr parancsa szerinti cselekvés, vagyis cselekvő részesedés kereszthalálának misztériumából a kenyér és a bor színe alatt. A szentmise, mint az utolsó vacsora és a kereszthalál emlékezete, bűnbánattal és szomorúsággal tölt el bennünket, de egyúttal örömmel, hiszen Jézus Krisztus áldozata hozta meg nekünk a szabadulást.
