Megszentelt ünnepnek öröme összecseng, és keblekből hangzik a hirdető ének: távozzanak a régiek, minden új légyen: a szívek, szavak és a tettek.
A Pange lingua kezdetű himnusz első négy versszakát követően a Graduale Romanumban a Sacris solemniis kezdetű himnuszt találjuk. Szerzője Aquinói Szent Tamás. A himnusz Panis angelicus kezdetű versszaka az idők során külön is közkedvelt énekké vált, akárcsak a későbbiekben elemzendő Verbum supernum himnusz két utolsó versszaka O salutaris hostia kezdettel, vagy az Adoro te devote himnusz Pie Pelicane szavakkal kezdődő szakasza. Az imaórák liturgiájában, de az Oltáriszentségről szóló votív zsolozsmában is megtaláljuk a himnuszt mint az olvasmányos imaóra énekét.
A középkor folyamán legalább tíz különböző dallammal énekelték. Ezek közül kezdettől a hrabanuszi Sanctorum meritis, illetve a Festum nunc dies himnusz dallamai kötődtek hozzá. Az évszázadok során több zeneszerzőt is megihletett a himnusz szövege, köztük találjuk William Byrd és Claudio Casciolini neves zeneszerzőket. Marcel Dupré a Nyolc rövid prelúdium gregorián témára című gyűjteményében közöl egy könnyed előjátékot a himnuszhoz.
Az első versszak ünnepi bevezetőnek tekinthető, amelyben a költő szívből jövő dicséretre szólítja az Egyházat: a kebelből, a szív csarnokából (ex praecordiis) szóljon a dicsérő ének, amely meghirdeti az Eucharisztia misztériumát (sonent praeconia). E tiszta és bensőből jövő énekhez szükséges a tiszta szív, amelynek örömét közvetítik a szavak és a tettek. A megújulásra való felhívás Szent Tamásnál Szent Pál tanítására épül: „Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.” (Róm 12,1–2.) „Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.” (Ef 4,22–24.) Az eucharisztikus áldozat méltó liturgikus tiszteletéhez hozzátartozik az áldozatos élet, ami az Istennek szentelt olyan életforma (kultusz), mely teljesen az ő Igéjére bízza magát. A régiek (vetera) a mulandó világot jelenti (1Kor 7,31), míg az Eucharisztiában az eljövendő élet előízét kapjuk (1Kor 10,11).
