Nékünk adatott, nékünk született érintetlen Szűztől, és e világban élt, szórva az Ige magvait, (köztünk) lakozásának időszakát csodás módon zárta le. A Pange lingua himnusz második versszaka kiemeli Jézus nyilvános működésének célját és megvalósulását: Jézus értünk és nékünk adatott a mennyei Atyától, emberré lett, nyilvános működését az igehirdetés jellemezte (Mt 13,1–17).
Földi pályafutását viszont egy csodálatos szertartás elrendelésével kívánta lezárni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a megváltás művének leírásából (harminchárom fejezet a Summa theologiae munkában) Szent Tamás ezen versszakban – és ebben áll a teológiai újdonság is – összefoglalja Krisztus belépését a világba (ingressus) és nyilvános működését (processus), hiszen Jézus életének misztériumai kapcsolatban vannak életünkkel és üdvösségünkkel. Azáltal, hogy az Atya nekünk adja Fiát, a megtestesült Igét, benne egyesül a teremtett emberrel ennek üdvösségéért. Jézus földi működésének egésze (processus) egy út része, és ennek végén az eucharisztikus lakoma Isten irántunk táplált jóságának és szeretetének maradandó jelévé válik. Az Eucharisztia a megváltó szeretet útját (via caritatis) foglalja össze: a megtestesült Ige azért jött, hogy elvegye az eredendő bűn hatását (Jn 1,29), megadja a lehetőséget arra, hogy elérjük a mennyet mint az emberi élet beteljesülését (ST III,a1q4). Jézus Krisztus mint az Atya üdvözítő szeretetének vele egyesült eszköze megad nekünk minden támogatást, hogy szabaddá váljunk a bűntől. Ezért Jézus érdemszerző élete (meritum) olyan jel, amely az Isten és az ember szeretetére késztet bennünket, így az Eucharisztia ennek szentségi eszközévé válik. Jézussal egyesülve ismerhetjük fel Isten irántunk való szeretetének mérhetetlen voltát. Ennyiben az Eucharisztia késztet bennünket arra, hogy Jézus útját járjuk, és magunk is váljunk magvetőkké.
