A liturgikus reform nyomán kialakított új Graduale Romanum (OCM 1972) a Portas caeli (húsvét nyolcada, szerda), illetve a Sanctificavit Moyses (pünkösd utáni 18., évközi 24. vasárnap) felajánlási antifónákat ajánlja. A 78. zsoltár Izrael Egyiptomból való kivonulásától kezdődően beszéli el Isten csodálatos tetteit. A zsoltár célja az, hogy az Isten iránti hűségre nevelje Isten népét. „Az Úr megnyitotta a mennyek ajtaját, és mannát hullatott nekik eledelül: mennyei kenyeret adott nekik; angyalok kenyerét ette az ember, alleluja.” A zsoltár Isten legnagyobb üdvtörténeti cselekedetei között tartja számon a mannát (Kiv 16,21), amellyel pusztában bolyongó népét táplálta az Úr. A manna krisztológiai és szentségtani jelentőségéről már többször is értekeztünk a szekvencia kapcsán, főleg Szent János evangéliumának fényében (Jn 6,48–51). Mégsem mehetünk el szó nélkül a szövegben kiemelkedő jelentőségű kép, a megnyílt kapuk kinyilatkoztatást jelképező feltárulása (vö. Jel 4,1) mellett. Minden egyes szentmisén az epiklézis és az átváltoztatás cselekményében a felajánlott kenyér és bor által a Feltámadott önközlő és kinyilatkoztató leereszkedésének lehetünk részesei (Fil 2,6–8). E részesedés nemcsak misztikus, hanem egyúttal táplálék is: személyes, reális jelenlét (Jel 2,17) – Krisztus. „Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből, és életet ad a világnak” (Jn 6,31–32).”
