Veszi egy, veszik ezren, amennyit emezek, annyit amaz: a vételben nem fogy el. A szekvencia előző két versszakának és az átlényegülés tanának következményeként Szent Tamás rákérdez az okra, és rámutat: az Eucharisztia titkának igazi benső tartalma éppen az, hogy Krisztus örök és fogyhatatlan, másrészt táplálni akar bennünket. Ennélfogva akármennyien is veszik magukhoz Krisztus testét és vérét, mindenkor részesei lesznek az egész és teljes Krisztusnak. Másrészt, minthogy az Eucharisztia Krisztus szenvedésének és feltámadásának emlékezete és megjelenítése, célja az egység megvalósítása a Fő és tagjai között (ST IIIq73a4). Ennek következménye az úgynevezett eucharisztikus sokhelyűség és sokjelenlétűség. Szent Tamás szerint Krisztus teste nem úgy van jelen a szentségben, miként egy test valamely helyen (ST IIIq76a5). Krisztus testének jelenléte az Eucharisztiában nem mérhető külső kiterjesztés szerint. Teste mennyiségileg van jelen, de nem a külsőleg megragadható járulékok és mértékek és kiterjesztés értelmében, hanem szubsztanciális értelemben. Krisztus lényegi alakja, feltámadott valósága az alapja szentségi jelenlétének, amely viszont nem módosítja létmódját. A tridenti zsinat mindezek nyomán így fogalmaz: „Teste a kenyér színe, vére a bor színe alatt van a szavak erejéből; sőt: a teste a bor színe alatt, vagy vére a kenyér színében, lelke pedig mindkettőben, ama összefüggés és következés természetes ereje révén, hogy Krisztus Urunk részei, aki a halálból föltámadva már nem hal meg (Róm 6,9), egymással így egyesültek. Istensége pedig azért van jelen, mert testével és emberi lelkével a személyes egységben csodálatosan egyesült” (DH 1640).
