Mit nem értesz, amit nem látsz, megerősíti az eleven hit, meghaladva a dolgok rendjét. Mindaz, amiről tapasztalati úton szerzünk tudomást, ilyen módon kézzelfoghatóvá válik számunkra. Az Eucharisztia misztériumát ezenfelül az eleven hit tapasztalati útján tudjuk megragadni. A hit tapasztalati útja az emberi gondolkodás és az értelem egyfajta felemelkedő bizalma a misztérium szintjére. Ez a felemelkedés valójában válasz Istennek, akinek misztériumából fakad minden élet, és aki nem csupán megszólítja az embert, hanem a megtestesülés révén emberként szólítja meg. Az immár egészen emberközeli misztérium Jézus Krisztusban, az ő szentségi jelenlétében, a Szentírásban, Testének tagjaiban, az Egyházban vált megszólíthatóvá.
A hit lelki közösség és párbeszéd a misztériummal. A hit nem idegen az élettől, hanem az ember létének eleven mozgatórugója, amely összekapcsolja őt létezésének titkával. A hit bizalma kapcsolatban van azzal a szellemi éhséggel, amely az okok vizsgálata során mindenek Okát keresi úgy, hogy átlépi a tapasztalatiság korlátait, és a Zsidókhoz írt levél szavait éli: „A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka” (Zsid 11,1). Noha a hit túllép a tapasztalatiság korlátain, mégis megragadható, mégpedig a szeretet közösségének immanenciájaként, amelynek forrása nem az ember saját intellektusa, hanem az azt megszólító Ige. Az Ige adja a hit értelmét (intellectus fidei) és ennyiben igazságát is. Ezt az igazságot igyekszik megragadni az ember természetének sajátos eszközével, a gondolkodással (cogitatio). A hit nem arra kérdez rá, hogy mi az Eucharisztia, hanem sokkal inkább arra, hogy miért szeret ennyire Isten, amiért Jézus Krisztusban velem és értem marad a kenyér és bor színe alatt.
