A lisszaboni születésű Padovai Szent Antalt (1190–1231) két rend is a magáénak tarthatja: az ágostonos, ahová tizenöt évesen belépett, és a ferences, ahová pedig később kérte felvételét. A június 13-án ünnepelt Antal marokkói misszionáriusként kezdte szerzetesi munkáját, ám Isten más helyre vezérelte: az eretnekségektől, szektáktól szenvedő Európába. Rendtársai más helyett elmondott prédikációjának köszönhetően tudhatták meg, hogy a szerényebb (konyhai) munkákat előnyben részesítő testvér remek szónok és a Biblia kitűnő ismerője. Ezért kaphatta egyik nevét is: a „Szentírás szekrénye”. Ellenben a másik, az „eretnekek pörölye” már inkább az eretnekekkel szemben elért sikereire enged következtetni. Antal nagy hatású szónok volt: gyászbeszédben a gazdag halottat elmarasztaló, rettegett uralkodókat bűnbánatra késztető, kegyetlen haramiákat megtérésre indító – és szamarakat letérdepeltető prédikátor. Eszerint festményünk csodajelenetének főszereplője egy, az Eucharisztiában Krisztus jelenlétét tagadó eretnek. Tévelygő embertársunk azzal tréfálkozott, hogy csak akkor fogja az Oltáriszentséget tisztelni, ha a szamara letérdepel a szent ostya előtt. Másnap szentünk beteglátogatás közben találkozott az említett szamárral, aki gondolkodás nélkül két mellső lábára ereszkedett és meghajtotta fejét. A festmény szerint a csodát többen is tanúsíthatják: rendtársak, hívők és (nem mellékesen) a mennyből alászálló angyalok. Az esztergomi Keresztény Múzeum Padovai Szent Antal szamárcsodáját ábrázoló festménye közepes méretű vászonra készült olajtechnikával. Sajnos állapota, egy korábbi nem szakszerű restaurálás következtében rossz, a mű festékrétege kopott. Sem alkotójáról, sem eredetéről biztos információval nem rendelkezünk. Talán 1730 körül készítette egy észak-olasz vagy osztrák mester
