Az Esztergomi Keresztény Múzeum kincsei: Feltámadás

Nincsenek tehát könnyű helyzetben a magukra figyelmet felhívni kívánó műtárgyak: a látogatók vagy sebesen átszelik a termet, vagy csak Maulbertsch előtt időznek el. Pedig az osztrák festőóriás műve mellett szelíden bújik meg egy másik alkotás: Johann Georg Trautmann (1713-1769) Feltámadása. A német festő azt a pillanatot ábrázolja, amikor az asszonyok a sírnál Jézust keresik, de csak üres sírboltot és angyalt találnak. A nőalakok rémülete, fájdalma inkább a Háromkirályok hódolatává alakul, és a kézben tartott vizeskancsó ajándékot rejtő csomagolássá változik. Trautmann neve elválaszthatatlan Goethéétől: egyrészt Goethe szerint Jézus feltámadását a művész Rembrandt stílusjegyeivel festette meg, miközben a környező tájat különleges fényviszonyok között ábrázolta, másrészt sokáig Goethe apja adott neki munkát. A frankfurti udvari művész tehát Rembrandt követőjeként jelenhet meg előttünk, és nem véletlenül: művei a XVII. századi holland festészet eredményeiből építkeznek. Rembrandt ecsetje érződik portréin, önarcképein, tájfestményein a holland fényárnyék ellentétek sablonná merevedett megoldásai köszönnek vissza. Ha a Keresztény Múzeumban őrzött, jobbra lent monogrammal szignált táblafestményhez közvetlen párhuzamokat keresünk, akkor (eltérő témája ellenére) a Frankfurt am Mainban őrzött Szent Péter szabadulását kell megvizsgálnunk. A két festményt mintegy szoros stiláris kapcsolatba hozza az angyal és Péter hangsúlyos és drámai ellentéte. A festő Pétert és az őrt a sötétbe helyezi, míg az angyal jelenését ragyogó fehér színnel emeli ki. Ha pedig az előkészítő vázlatok között keresgélünk, egy augsburgi magángyűjteményben őrzött, szignált rajzot is köthetünk festményünkhöz. És hogy Goethe különleges fényhatásokról alkotott véleményét alátámasszuk és sajátunknak érezzük, elegendő Trautmann két, szintén a Keresztény Múzeumban fellelhető, rézlemezre készült tájképét megnéznünk: az egyik holdfényben rákászó társaságot, a másik pedig várromot ábrázol.