Ha első pillantásra felmérjük az esztergomi múzeum német anyagát, meg kell állapítanunk, hogy igen értékes és kvalitásos művekkel van dolgunk. És itt elegendő csak a bajor Kálváriára, az augsburgi idősebb Jörg Breu keresztre feszítésére, illetve a Lyversberg-passió mesterének köréből származó kölni festő Krisztus a kereszten című művére gondolni. A felsorolás nem az időrenden, hanem a festményeken látható mozgalmasság csillapulásán alapszik. A bajor tábla megszámlálhatatlanul sok szereplőjével tűnik ki: nagy részük pogányságuk jelképéül a fenyegető török hadak turbánját hordja. Ugyancsak felkelti a figyelmet az elaléló Mária alakja, amelyben Rogier van der Weyden madridi Keresztlevételét fedezhetjük fel. Breu festményét pedig a hátteret (az úgynevezett „dunai iskola” hatására) uraló növényzet és tájképi részletek miatt emelhetjük ki. Mindkét tábla a gótikus örökséget képviseli: az első a perspektivikus hibáknak, a karakterek kidolgozatlanságának, az aranyos háttérnek, a második az elegánsan hosszúkás, nyúlánk alakoknak, a drapéria redőzéseinek okán. Az Olajfák hegyén történt eseményeket láthatjuk a német táblaképek jó részén. Egy 1490 körüli német festő szárnyas oltárából fennmaradt két táblán az alvó apostolokat, illetve Krisztus imáját láthatjuk. Néhány évtizeddel később két ismeretlen festőtársa szintén Krisztus imáját választotta témájául, illetve (a Szent Péter megbízása mellett) Krisztus elfogását. Ezek a művek közös, Dürer-féle metszetelőzményekre vezethetők vissza. Ugyancsak Albrecht Dürer (1471-1528) Kis Passiójának metszeteit használta fel az az 1520 körüli német festő, akinek szétfűrészelt szárnyas oltárát Simor János prímás a regensburgi dómvikáriustól vásárolta meg.A harmadik tábla, amely a kronológiát tekintve a kettő között helyezkedik el, könnyedén rokonítható egy délnémet festő 1530 körüli munkájával. A kereszt két oldalán Mária és Szent János áll, ám az utóbbin Assisi Szent Ferenc, Sienai Szent Bernardin és a térdeplő donátor helyett Mária Magdolnát láthatjuk – ugyancsak tájképi háttér előtt. A dél-német festő két későbbi „honfitársa” a Kálváriát már Lucas Cranach, illetve idősebb Pieter Brueghel modorában festette meg. Befejezésül szót kell még ejteni egy érdekes, (szintén Dürer nyomdokain járó) vesztfáliai festő művéről. Az oltár a korai századok apologétáinak, azaz hitvédőinek munkásságát juttatja eszünkbe, ugyanis Krisztus szenvedéstörténetének ószövetségi eseményeket (Izsák feláldozását, A rézkígyót, József kiemelését a kútból, Jónás tengerbe vetését, illetve Sámsont az oroszlánnal) feleltet meg.
