Tovább a Szent Márton-úton

Másnap a nagypalli katolikus templomban bemutatott reggeli szentmise után folytatták útjukat Erzsébet és Szellő érintésével Máriakéméndre, ahol a zarándokcsoport az utat a Szent Márton- templomban imádsággal zárta. Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy Európa legnépszerűbb szentjének, Szent Mártonnak életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit bemutassa. Aki végigjárja a Szent Márton-út egy szakaszát, megszerezheti Szombathely város névre szóló díszoklevelét. Szent Márton Szombathelyen, az egykori Savariában született. A Római Birodalom katonái közül nemcsak vitézségével, hanem jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével tűnt ki. Amiens városkapujánál egy didergő koldusnak adta köpenye felét. Álmában Jézus elmondta neki, hogy ő volt a koldus, akivel jót tett. A látomás hatására keresztényé lett, elhagyta a katonai pályát, és térítő útra indult. Savariába hazatérve édesanyját is megkeresztelte. Később a franciaországi Poitiers-ben kolostort alapított. 371-ben a tours-i keresztény közösség püspöknek választotta. A tisztség elől a baromfiólba próbált elbújni, de a libák gágogásukkal elárulták. Ezért lett jelképe a lúd. Püspökként emberszeretete, jósága és kiváló szónoki képessége nagyon népszerűvé tettek. Candes-ban halt meg 397-ben. Az egész keresztény világon elterjedt tisztelete. Európában több mint háromezer település és templom viseli a nevét.

(További tudnivalók a Szent Márton-útról: http://www.viasanctimartini.eu/)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .