A VII. századra szépen kiszínezett legenda szerint pedig a bíró, a kínvallatás eszközeinek gazdag birtokosaként Lőrincet a rostélyra kötöztette, és ott lassú tűzön vallatta. A XV. század elején élt sienai festő ezt a vagyonátadást, mai szóval élve „vagyonátmentést” ábrázolta fatábláján. Lőrincet halála után a Via Tiburtina mellett temették el, a sírja felé az első emlékkápolnát még Nagy Konstantin vájatta, a templomot pedig II. Pelagius pápa emeltette a VI. század végén. A templom kriptájában Lőrinc ereklyéi mellett még Szent Istvánét is őrzik, ezen okból szokták sokszor együtt ábrázolni őket. Mint például egy 1520 körül alkotó magyar festő, aki harmadikként Keresztelő Szent János lefejezését „örökítette” meg az 1941-ben műkereskedelemből szerzeményezett tábláján. Egyébként Róma másik Szent Lőrinc tiszteletére emelt híres templomát, amelyet még I. Damasus emeltetett a IV. század végén, a reneszánszban a Cancellaria egységes homlokzata mögé rejtették. S ki tette ezt? Az 1499-ben Milánóból Rómába áttelepült Bramante… Az egyház vagyona nem csak kincsekből állt. A római hatóságok számára sokszor nagyobb jelentőségű volt a szent könyvek átadása. Ezen kötetek fölött őrködött Lőrinc is, így nem véletlen, hogy a könyvtárosok védőszentet tisztelnek benne. Hasonlóan a börtönőrökhöz, a cukrászipari dolgozókhoz, a vendéglátósokhoz, a ruhatisztítást végzőkhöz… Nem tudhatjuk, hogy harmadik alkotásunk donátora a fent felsorolt szakmák képviselője volt-e, ám az tény, hogy az általa adományozott oltár szárnyképeinek belső oldalaira magát, illetve lányait festette meg Lőrinc és Alexandriai Szent Katalin védelmét keresve. A táblák az oltárról leválasztva és csúcsívesből szögletesre átalakítva maradtak fenn.
