Az oltárt Garamszentbenedek apátságától szerezte meg a gyűjteményalapító Simor János 1875-ben. A szárnyas oltárt ekkor szétfűrészelték, majd a múzeumban újrakeretezték, később letisztították, néhol meghagyván a későbbi korok átfestéseit. Ezek az átfestések ugyanis sokszor a korábbi ikonográfiáról, ábrázolásmódról tájékoztatnak minket – igaz, sokkal rosszabb stílusban.
Jánosréti mesterről kevés információval rendelkezünk, nevét is a Magyar Nemzeti Galériában őrzött jánosréti Szent Miklós-főoltárról kapta. Festőnk az 1470-es, 1480-as évek vezető (s mellékesen népes tanítványi körrel, műhellyel rendelkező) bányavárosi mestere volt. Valószínűleg Kölnben részesült művészi képzésben, ami kiterjedt nemcsak a festészeti, hanem a szobrászati ágra is. Erről tanúskodnak festményeinek megnyúlt, zárt körvonalú alakjai.
Az esztergomi szárnyas oltár valószínűleg 1480 körül készült – főképe, a Keresztre feszítés talán egy korábbi megrendelés részeként. A középső tábla, illetve a predella Vir Dolorum képe mindenképpen festőnk saját kezű alkotása. A Keresztre feszítést balról a Keresztvitel, illetve a Sírbatétel, jobbról pedig a Feltámadás és a Noli me tangere övezik. A szárnyképek külső témája pedig a Krisztus az Olajfák hegyén, Krisztus elfogatása, ostorozása és Krisztus Pilátus előtt.
Az esztergomi oltár különlegessége átmeneti jellegében érződik, hiszen Krisztus passiójának jelenetei mögött ugyan még az aranyos háttér uralkodik, de egyúttal már jelen van a tájképi környezet is. A Kálvária hátterében megfigyelhető városkép részletgazdagsága, a települést övező természeti környezet, a folyó a rajta átívelő híddal, a hegyek mind-mind németalföldi előzményre tekintenek vissza.
