Az értelmiségiek felelősségéről

Babits Mihály Az írástudók árulása című írására utalva rámutatott: az értelmiségiek igazi árulása nem abban áll, hogy – gyengeségükből eredően – saját életükben esetleg nem követik azokat az értékeket és társadalmi viselkedési modelleket, amelyek igazságáról egyébként maguk is meg vannak győződve. Az igazi árulás az, amikor biztosan látják a helyes út értékeit, a társadalom előtt mégis az ellenkezőjére mutatnak rá. Azonban egy harmadik út is felsejlik: amikor „felelős értelmiségiek egy csoportja már nem is látja az utat, nem látja tisztán az értékeket, sőt nem is hiszi, hogy ezek az értékek egyáltalán léteznek, s mégis viselkedési szabályokat diktál másoknak. A XX. században nagy volt a kísértés számukra, hogy felsorakozzanak valamely divatos politikai áramlat mögé, akár saját személyes meggyőződésüket is zárójelbe téve. Ha azonban egy egész értelmiségi osztály hozzászokik ahhoz, hogy megvesse vagy elrejtse saját meggyőződését, vagy akár hogy egyáltalán ne is akarjon személyes meggyőződést kialakítani, elharapózhat a relativizmus. Az objektív igazság kereséséről lemondó mentalitás széles körű elterjedése a nyugati világban különböző kulturális fejleményeknek tudható be, míg a volt kommunista világban leginkább az intellektuális konformizmusnak – jelentette ki a bíboros. Hazai értelmiségieket kértünk meg, hogy reflektáljanak az egyházfő beszédére, fejtsék ki véleményüket a felvetett gondolatokról.

Feltárni a valós helyzetet

Aki a tanítói hatalom, hivatás, felhatalmazás székében – Mózes székében – ül, a jézusi tanítás szerint súlyos felelősséget hordoz. Ha elhallgatja, megcsonkítja, módosítja az igazságot, amelyet ismer, a legkisebb lesz a mennyek országában. Ám ha ezzel másokat, elsősorban a kicsinyeket, a tudására ráutaltakat, a tőle függőket félrevezeti, megtéveszti, „jobb lenne neki malomkővel a nyakán tengerbe esnie”

A XX. század különböző ideológiái alkalmasak voltak arra, hogy megzavarják, elhajlásba vigyék az igazság ismerőit is – mondta beszédében Erdő Péter bíboros. – Ma azonban még veszélyesebb, ha az igazság relativizálásával, „így is jó, úgy is jó, ki tudja biztosan, hogy jó valójában” gondolkodással megfosztjuk az embereket attól, hogy következetesen törekedjenek a tárgyilag létező igazság megkeresésére, felismerésére, követésére.

Az igazság keresése, felismerése, hirdetése elsődleges feladata a tanítói székben, a szakember hírében álló értelmiségnek. Ha aztán felismerte, a maga életében követni, mások számára pedig megvilágítani és megragadhatóvá tenni köteles. Minden engedmény e téren, minden ingadozás, de a gyáva visszavonulás, az álszerénység (hátha tévedek, inkább nem szólok) vagy a restség a helyes megfogalmazásra, a megvallás alkalmainak keresésére és kihasználására súlyos bűn annak részéről, akinek módjában állna eloszlatni a tájékozatlanságot, rávilágítani a helyes megoldásra, feltárni a való helyzetet.

Még nagyobb a felelőssége annak, aki tudatosan ferdít, elhallgat, torzít az igazsággal kapcsolatban. A sátán a hazugság atyja, mondja az Írás, segédeinek száma légió. E seregbe bekerülni nagy veszély, abból szabadulni nehéz, egy időn túl szinte lehetetlen.

A nyelv kicsiny tag, de nagy bajokat okozhat. A hazánkban létező erkölcsi válság elsősorban a szóval elkövetett félrevezetés, a hamis beszéd, a szándékos torzítás, ijesztgetés vagy megtévesztő nyugtatás eredménye. Szabaddá – mondja Szent János – az igazság tesz. Annak szolgálatára van kötelezve, aki „Mózes székében ül”, aki katedráról vagy felelős állásból szólhat.

Zlinszky János
volt alkotmánybíró

„A pásztorlelkű bölcseké a világ”

Mi, értelmiségiek, nem véletlenül kapjuk a Teremtőtől azt a kegyelmet, amelynek segítségével árnyaltabban tudunk beszélni. Nagyon sok álértelmiségi van, aki úgy véli, ha a maga szaktudományában vagy művészetében elvégzi a feladatát, akkor azon kívül már más felelőssége nincsen.

Úgy gondolom, amit az ember létrehoz, azt a szavaival és a példájával is meg kell erősítenie. Én elsősorban az úgynevezett „írástudókról” tudok beszélni. Súlyos vétek, hogy közülük a legtöbben nem nyilvánítanak véleményt, és elmulasztják, hogy vigasztalják ezt a sokkal jobb sorsa érdemes, szerencsétlen helyzetben lévő magyarságot. Sajnos ennél még nagyobb veszélyt jelent, hogy az értelmiség másik része a könnyebb ellenállás irányába mozdul el.

Elszakadván az élet erkölcsi alapjaitól, hamis ítéleteket tesznek. Hiszen akinek nincs határozott isten- és világképe, és nem tudja mintának elfogadni a krisztusi létezést, az nem vagy csak hamis tanácsot tud adni a jelen kornak. Hiszem és vallom, hogy az értelmiség kiemelt feladata a világ és az emberek szolgálata. De hozzá kell tennem, ez minden más jóakaratú ember feladata is. Sajnos nemcsak magyarországi probléma, hanem világjelenség, hogy az értelmiség szívnélkülivé válik. Pedig az volna az út, ha az ember a szívét okosabbá, és az eszét melegebbé tenné. A Bölcsek és pásztorok című írásomban is felhívtam a figyelmet arra, hogy a pásztorlelkű bölcseké a világ.

Jókai Anna
író

Az adott szó becsülete

Erdő Péter bíboros Rómában mondott szentbeszéde napjaink társadalmához intézett rendkívül fontos figyelmeztetés. Az írástudók árulásának említése elgondolkodtató. Ma az „írástudó” az értelmiség, a tanító, a tanár, az elemző, a példamutató közszereplő, akiktől ez a szerep roppant nagy felelősséget kíván, hiszen tevékenységük láttán alakul ki a következő nemzedékben valamilyen életforma, általában életvitel, értékrend, kötelességtudat, becsület, hazaszeretet… Szomorúan látom, hogy manapság az értelmiség a könnyebb, felelőtlen, üres szórakozást kedvelő, csupán pillanatnyi érdeket választó magatartás felé hajlik, nem szívesen vállal áldozatot a jövőért (például gyermekvállalás), megalkuvó, konformista lett.

Ez ellen minden módon küzdenünk kell, a tisztességet – de a tiszteletet is -, az adott szó becsületét megkövetelni a munkában, nevelésben, oktatásban, és mindeközben szeretettel teljesíteni a valódi értékek közvetítését és a kisebbekről, gyengébbekről való gondoskodást. A tét nagy: civilizációnk megmaradása vagy pusztulása.

Ferenczné Árkos Ilona
nyugalmazott egyetemi oktató,
villamosmérnök

Írástudatlanság

„Mert nálunk a zenét nagybetűvel írják” – harsogja a közszolgálati rádió, amelynek elsődleges feladata lenne a magyar nyelv ápolása (is). Mondhatná bárki, hogy: ez csak reklám. Olyan reklám, amely a tavaszi kulturális programsorozatra irányítja figyelmünket. Ráadásul értjük is az üzenetet: a zene fontos a magyar társadalomban. De hát ez nem igaz. Hiszen az iskolai ének-zene oktatást „nemlétezővé” tették, és együtteseink – játsszanak bár népzenét, cigányzenét, vagy muzsikáljanak klasszikus műveket – pénzhiánytól vergődve gyakorolnak, mert a politika az újraelosztásban, Kodály és Bartók országában, nem szán a zenére. Tehát nem, hogy nem írja nagybetűvel, de – ha már a példába kapaszkodunk – csupa kisbetűvel írja a zenét. Ami persze nyelvtanilag így helyes. Igen ám, de a mai – televíziók és rádióadók által folyamatosan zajossá tett – környezetünkben megállapíthatjuk, hogy egy ország értékrendje a reklámok tartalmában és formájában jelenik meg a legnagyobb közönség előtt. Főleg igaz ez abban a társadalmi közegben, amelyben nem alakulhatott ki az egyes ember értékrendje. Amelyben az egyén nincs tisztában önmagával, nem ismeri felmenői életét, azok gondolatainak vagy cselekedeteinek miértjét, így nincs tisztában az adott helyzetben maga által megfogalmazottak vagy megcselekedettek súlyával, következményéivel sem.
Vagyis az írástudók felelőssége az olvasni tudás megtanítása és szinten tartása is.

Hiába takarózunk magas intellektusunkkal, és kesergünk az azon közölt mondandónk hatástalanságán. Ha hagyjuk olvasóközönségünk analfabétizmusba való taszítását, a nemzetünk fölemelkedéséért folytatott küzdelmünk felelőssége nem áll meg az általunk megfogalmazott nagyszerű gondolatok végére tett írásjelnél. Ha nincs értő olvasónk, akár ne is írjunk. Barry Goldwater amerikai szenátor sóhajával zárom soraimat: „Azon tűnődöm, hol lenne ma a kereszténység, ha a mai riporterek közül került volna ki Máté, Márk, Lukács és János.”

Németh Miklós Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.