Egyik délelőtti sétája során furcsa apró, kék lepkéket látott repdesni a suvadásos szekérút oldalában. Rögtön fölismerte, hogy valami rendkívülivel találkozott, és miután megnézte a Magyar Nemzeti Múzeum lepkegyűjteményének anyagait, megbizonyosodott, hogy eddig ismeretlen lepkével találkozott. Diószeghy alapos ember volt, ezért még jobban utánanézett a dolgoknak. Megállapította, hogy az erdélyi lepke legközelebbi rokona az Ural vidékén honos, ezért annak alfajaként, Lycaena bavius hungaricus néven írta le a tudomány számára. Kirándulásai során feljegyezte, hogy a lepkék szénafüves oldalakban rajzanak, ott, ahol bőven nő a mezőségi pusztafüves domboldalakra jellemző bókoló zsálya. A nőstény lepkék erre rakják a petéiket, a kicsi hernyók pedig ezen nevelkednek.
Diószeghy hungaricusának rokonsága a lepkék boglárka-rokonúak tribuszába tartozik, ezért magyar boglárkának kellene hívnunk. De ez a magyar név már foglalt volt, mert egy korábban ugyancsak hazánkra jellemzőnek tartott boglárka lepkefajt már elkereszteltek erre a névre. Ezért lett Diószeghy lepkéje erdélyi boglárka. A legújabb kutatások kiderítették, hogy az erdélyi boglárka egyedülálló kincse a Kárpátmedencének: csak Erdélyben fordul elő, és mivel életmódjában és megjelenésében már olyannyira különbözik urali rokonától, ezért önálló fajnak lehet tekinteni. Az erdélyi boglárka csak igen rövid ideig repül, és megjelenését nagyban befolyásolja, hogy milyen volt a tél. Van, amikor már április elején csak kopott példányokat találunk, és előfordul, hogy csak május derekán kezd repülni. Ezért sokszor rejtve marad még a szakavatott szem előtt is, és talán nem túlzás állítani, hogy alig van a világon egytucatnyi ember, aki számon tartja ezt a csodaszép kis teremtményt. Kell-e ezen csodálkozni? Véleményem szerint kell. Ahogy számon tarthatjuk a sok szép erdélyi kastélyt, templomot és udvarházat, és egy-egy nevezetességért szívesen teszünk egy kis kitérőt erdélyi utazásaink során, miért nem vagyunk kíváncsiak a teremtett világra, amely igazán a miénk, mert az imádságunkban megszólított mi Atyánktól kaptuk ajándékba?
Így, nagyböjt idején kicsit elborul a kedélyem, és megkérdezem: vajon lesz-e még egyáltalán erdélyi boglárka a Mezőségen, mire néhányan kíváncsiak lesznek, hogy ki is ő valójában? Vajon mikor vesszük a fáradságot, hogy megmásszuk a vicei szénafüveket vagy a szováti dombokat, hogy lássuk a törékeny kis kék lepkét a lengedező virágokon kapaszkodni? Vagy majd csak a világhálóról gyűjtjük be emlékét, vagy az üveges múzeumi tárló fölé hajolva kikerekedett szemmel csodáljuk, hogy milyen volt a mi országunk?
