Diákkeresztút Debrecenben

A hajdú fővárosban immár harmadik alkalommal kísérték végig lélekben keresztútján Jézust a diákok, akikhez egyre többen csatlakoznak más közösségekből. Ebben az évben a Római Katolikus Egyetemi Lelkészség diákjai, valamint a Megtestesülés- és a Szent László-plébánia fiataljai, családjai is részt vettek a keresztúton – amelyre az esős idő miatt a Svetits Intézet Szent Kereszt- kápolnájában került sor. A bevezető elmélkedésben Ferenczi Richárd, a Szent Anna-székesegyház káplánja elcsöndesedésre hívta a diákokat, és kérte, hogy merítsenek erőt Jézus szenvedéséből a bűn elleni küzdelemben. A diákok imádkoztak szüleikért, a csöndes teherviselőkért, azokért, akik önként vállukra veszik a nehézségeket, a fájdalmakat. Imádságukban megemlékeztek a segélyszervezetek önkénteseiről, a betegápolókról, akik bátran szembenéznek a szenvedéssel. De imádkoztak azokért is, akik szenvedélyek rabságában élnek, akik elesésükkel magukkal rántják a környezetükben élőket is. Végül fohászkodtak a fiatalok nemzetünk felemelkedéséért is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .