Isten szeretetből teremtette a világot és az embert. Nemcsak szólni akart hozzánk, hanem egészen egy akart lenni velünk. Minden szeretet legvégső vágya az, hogy eggyé legyen azzal, akit szeret. Ami az emberi szeretet számára csak pillanatokra, csak töredékesen lehetséges, azt Isten megteszi, beteljesíti. Egy testté lesz velünk.
A valóságnak különböző létszintjei vannak. A különböző színek között a fizikus csak mennyiségi különbséget érzékel (nagyobb és kisebb frekvenciájú fénysugarakat), a színek minőségi különbsége az érzékelésünkben mégis valóságosan létezik. A biokémikus az agyban csak különböző kémiai reakciókat konstatál, az emberi teremtő gondolat, a versek, a műalkotások mégis valóságosan léteznek. A kenyér átváltozása, Krisztus jelenléte az Eucharisztiában a valóságnak ezen a legfelső, emberi szintjén történik meg. Isten beletestesült a történelembe, jelen van az Egyház igehirdetése és szentségei által az idők végéig minden ember számára.
Az abitenei vértanúk (Krisztus után 304) azt mondták: „Eucharisztia nélkül nem tudunk élni.” Negyvenkilencen az életüket adták az Eucharisztiához való hűségük miatt. Afrikában egy misszionárius elmondta, hogy egy alkalommal a vasárnapi szentmisére egy nagy afrikai munkáscsoport érkezett. A szentmise után kiderült, hogy hetven kilométer távolságból jöttek gyalog! Szombaton délben indultak el, vasárnap reggelre értek oda, aztán egyből indultak vissza, hogy hétfőn reggel munkába állhassanak. Két éjszakán át megállás nélkül meneteltek, hogy Krisztus testében részesülhessenek. Ampère, a híres tudós a szentmise második felét mindig végigtérdelte. Valaki azt mondta: Ampère-t látni a szentmisén többet ér száz prédikációnál. Vajon bennünk van-e az Eucharisztia iránt hasonló vágy, imádás, csodálat, szeretet?
