Az Egyház, Jézus nyomában járva – komoly ellenszélben –, korunk kihívásaira válaszolva az emberi élet szentségét védelmezi, amikor kénytelen egyértelmű nemet mondani a mesterséges megtermékenyítésre. Nem kell csüggedniük azonban a gyermekre ez idáig hiába vágyó házaspároknak sem. Sokak számára ugyanis van már megoldás, amely hatékony, és sem erkölcsi, sem más szempontból nem kifogásolható.
Az elmúlt napokban komoly vita lángolt fel a sajtóban Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-i beszédében a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban elhangzott szavai nyomán. A médiában több olyan írás is napvilágot látott, amely korlátolt szabálykövetést, bigottságot, keresztényietlenséget, a mások szenvedésével szembeni érzéketlenséget kérte számon nemcsak a püspökön, hanem magán a Katolikus Egyházon.
A kritikákban megfogalmazott érveket röviden a következőképpen lehet összefoglalni: az ember legtermészetesebb vágya, hogy gyermeket szeretne, így ez a törekvése nem lehet rossz. Az egész világ Isten teremtménye, s ebbe beletartoznak a tudomány vívmányai, így az asszisztált reprodukciós „lombikprogramok” is, amelyek alkalmazása tehát nem lehet aggályos. A Katolikus Egyház jelenlegi tanítása, amelynek Veres András püspök is hangot adott beszédében, valóban elítéli a lombikbébi-eljárást, ám ez csupán az Egyház maradiságát, bigottságát és lassú reagálását bizonyítja, idővel azonban ez is biztosan változni fog – vélik sokan.
Valóban az egyik legszebb és legszentebb dolog, amikor egy férfi és egy nő már nemcsak kapcsolatuk építgetésén fáradozik, hanem azon túlmutatva családot alapít, amelybe mindketten örömmel várják és fogadják az érkező gyermekeket. Nagy szomorúság, ha a várva várt gyerekek mégsem érkeznek meg, ami nemegyszer szégyenérzettel és önváddal párosul. Az Egyház mélyen átérzi és megérti a gyermektelenség fájdalmát, különösen ma, amikor a gyermekre vágyó párok – és így a katolikus párok – húsz százalékának kell szembenéznie ezzel a problémával.
Miért is mondja hát az Egyház, hogy a lombikbébiprogram mégsem jó megoldás erre a helyzetre?
Érdemes talán abból a vágyból kiindulni, amely a párokat ilyenkor betölti. Úgy érzik, bármilyen áldozatot képesek lennének meghozni, hogy lehessen gyermekük, és csakis a legjobbat akarják neki. Ugyanígy van ezzel az Egyház is: a lehető legjobbat szeretné minden megfoganó és születendő gyermeknek.
Az Egyház éppen az ember elidegeníthetetlen méltóságát védi azzal, hogy kijelenti: nem mi vagyunk az élet urai, sem a sajátunkéi, sem másokéi. Ezért nem fogadja el sem az abortuszt, sem az eutanáziát, és ezért mond nemet a lombikbébiprogramokra is.
Lássunk először is néhány tudományos megfontolást. A lombikbébiprogramok során olyan embriók jönnek létre, melyek természetes körülmények között nem fogantak volna meg – eleve ezért került sor a beavatkozásra. Ugyanis a hímivarsejtek és a petesejtek, amelyek alkalmasak az in vitro megtermékenyítésre, jelentősen különböznek azoktól, amelyek méhen belül képesek egyesülni. (Az in vitro megtermékenyítésre például az élénkebb, gyorsabb, de rövidebb életű hímivarsejtek alkalmasak, amelyek méhen belül el sem jutnának a petesejthez, erre ugyanis csak a lassabb és robusztusabb hímivarsejtek képesek.) Egy, az Oxfordi Egyetem kiadójának honlapján, az Oxford Academicen megjelent tanulmány egyenesen azt a kérdést feszegeti, hogy nem írja-e át az in vitro megtermékenyítés (IVF) az emberiség jövőjét azzal, hogy a természetes szelekció teljes megkerülésével hoz létre embriókat. Louise Brown, az első ismert IVF-technikával fogant ember nemrég volt harminckilenc éves, és jó egészségnek örvend. Egyre számosabbak viszont azok a kutatások, amelyek kockázatnövelő tényezőként nevezik meg az IVF-fogantatást. A Zenit hírügynökségnek a Magyar Kurír hírportálon is közzétett összeállítása a beavatkozások lehetséges súlyos következményeit ismerteti. Valójában még nagyon keveset tudunk a lombikbébiprogramok hosszabb távú hatásairól akár az egyén, akár az egész társadalom vonatkozásában. Vajon az a szülő, aki tényleg a legjobbat akarja a gyermekének, vállalhatja-e ezt a kockázatot? Vajon elküldenénk-e a gyerekünket egy olyan programra, amelyről nem tudjuk, hogy hol lesz, kik szervezik, és mit fognak ott csinálni?
Ugyancsak elgondolkodtató mindaz, amin a szülők, elsősorban az anyák, keresztülmennek egy lombikprogram során. Pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek a tanúi, hogy – akárcsak az abortusz esetén – sokakat éveken át kísér megfogant és „feleslegessé vált” vagy lefagyasztott magzataik sorsának kínzó gondolata.
Isten ajándéka-e a lombikban fogant gyermek? Természetesen az. Minden ember az. Az erőszakban fogant gyermek is Isten ajándéka. De mindez nem jelenti azt, hogy helyes az az út, amely a fogantatásáig vezetett. A lombikban fogant gyermek valamennyi testvére is Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kellene bánni velük is, nem pedig lefagyasztani vagy megsemmisíteni őket. Az abortusz nem más, mint egy emberi lény életének kioltása – a számfeletti embriók megsemmisítése sem más, mint igen korai abortusz. 1991 és 2011 között több mint hárommillió embriót hoztak létre mesterséges megtermékenyítéssel, közülük kevesebb mint százezer született meg (a Brit Egészségügyi Minisztérium adatai). Az eljárások során mintegy másfél millió embriót pusztítottak el, és több mint százezret bocsátottak rendelkezésre kísérleti kutatásokhoz. Gyermekáldás emberöléssel… Ha pedig egy emberi génállománnyal, negyvenhat kromoszómával rendelkező lényt nem tekintünk embernek, akkor nagyon veszélyes útra léptünk, ahogyan azt a történelem számos példája mutatja. „Olyanok lesztek, mint az Isten.” Élet és halál urai. A ti kezetekben van a jog… Aki pedig azt állítja, hogy embriószelekció nélkül is lehet eredményesen életet fakasztani, az gondolja végig az előbb említett adatokat és arányokat. S még ha egy-egy esetben sikerülne is ez, a lombikprogramnak nem az embrióveszteség az egyetlen erkölcsi problémája. Lényeges szempont a szexuális közösség és a fogantatás Isten által tervezett egységének különválása is. Érdemes végigolvasni a Jérôme Lejeune Intézet Bioetikai útmutató fiataloknak című kiadványának idevonatkozó részeit (http:// www.fires.hu/bioetikaiutmutato.pdf 28–38. o.)
Ferenc pápa így fogalmaz egy katolikus orvosokhoz intézett beszédében: „Az élettel való kísérletezés korában élünk. Ez azonban rossz kísérlet. Gyermekeket gyártani ahelyett, hogy ajándékként fogadnánk el őket… Az élettel játszani. Legyenek óvatosak, mert ez a Teremtő elleni bűn.”
A tudomány valóban Isten ajándéka, ám a rosszul alkalmazott tudomány produktumaira már nem mindenki képes úgy tekinteni, mint Isten ajándékaira. Tele van a média híradásokkal olyan párokról, amelyek beperelték a mesterséges megtermékenyítést végrehajtó orvosaikat. Az egyik például azért, mert fogyatékos gyermeke született, a másik meg azért, mert fiút ígértek nekik, és ehelyett lányuk lett. Nem azt kapták a pénzükért, amit kértek. Ha ezek a gyermekek normális úton fogannak meg, akkor a szülők legfeljebb Istennel perelhetnének. Így viszont hibás teljesítésre hivatkozva milliókat követelnek az orvosoktól. A gyerekre pedig úgy tekintenek, mint termékre, tárgyra, amely adásvétel, panasz, kártérítés tárgyát képezi. Ezért nevezik egyre többen az IVF-gyerekeket „modern kori rabszolgáknak”. Ha az ember az életre – a magáéra, a gyermekeiére vagy a többi emberére – nem Isten ajándékaként tekint, akkor a saját manipulációi eredményének fogja tartani, és úgy érzi, hatalma van fölötte, ami pedig a személyek eltárgyiasításához vezethet. A Katolikus Egyház éppen a gyermekek legalapvetőbb érdekét, az ember méltóságát védi, amikor nemet mond a modern kori rabszolgaságra és a személy eltárgyiasítására. És egyáltalán nem érzéketlen a gyermekre vágyók szenvedése iránt, akiknek a lombikprogramoknál hatékonyabb lehetőséget kínál, amellyel kapcsolatban sem erkölcsileg, sem semmilyen más szempontból nem merülnek fel aggályok. Ez a NaPro technológia, amely számos esetben természetes módon képes megszüntetni a fogamzást akadályozó okokat.
Noha hazánkban még az út kezdetén jár, nemzetközi viszonylatban a NaPro technológia sikerességi aránya igen meggyőző a következő, gyakori nőgyógyászati tünetek, betegségek esetében: endometriózis: 56,7–76,4% (lombikprogram sikeressége: 21,2%); policisztás ovárium szindróma: 62,5–80% (lombikprogram sikeressége: 25,6%); nem átjárható petevezeték: 38,4% (lombikprogram sikeressége: 27,2%).
A meddőség kezelésének erről az egyházilag elfogadott, természetes módszeréről a Magyar Kurír közölt összefoglalót. Az érdeklődők részletesebben tájékozódhatnak, illetve konkrét segítséget kaphatnak a Termékeny vagy honlapon. Sokaknak már az orvosi közreműködés nélkül alkalmazható Creighton-módszer is megoldást nyújt problémájukra.
