A pokol valósága

Fotó: Bókay László

 

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!” – ezzel a mottóval rendezték meg a IV. Szeretetláng Fesztivált Budapesten, a mária­remetei kegytemplom kertjében. Hazánk különböző településeiről és határon túli magyarlakta vidékekről érkeztek a Szeretetláng mozgalom tagjai, hogy meghallgassák – mások mellett – Guido Martirani atya, a mozgalom lelki tanácsadója előadását.
A találkozón tanúságot tett a villámcsapást elszenvedett Gloria Polo, aki csodával határos módon felépült súlyos állapotából. A fesztiválra a környező országokból is érkeztek vendégek, hogy együtt imádkozzanak a magyar résztvevőkkel.
Rózsafüzér imádsággal kezdődött a nap, amelyet ­Mészáros Domonkos OP atya előadása követett. A hatalmas tömeg előtt Maksó Péter újmisés atya főcelebrálásával mutattak be szentmisét az eseményre érkezett papok, ezt követte Guido atya előadása, illetve Gloria Polo tanúságtétele. Egész nap lehetőség nyílt a szentgyónásra, valamint közbenjáró és gyógyító imaszolgálat kérésére a testi-lelki szükségben szenvedőkért.
Maksó Péter újmisés szentbeszédében többek közt arról szólt, hogy a közelmúltban Lengyelországban járt, ahol egy kápolnában fiatalok és idősek, férfiak és nők vettek részt szentségimádáson. Mint mondta, a kápolna éjjel-nappal nyitva áll, és mindig sokan vannak benne. Ennek kapcsán beszélt egy gyerekekkel töltött tavalyi hazai táborozás emlékéről is. Elmondta, hogy egyik nap szentségimádásra vitte a fiatalokat. A kisebbek lelkesedtek, hogy találkozhatnak Jézussal, az idősebbek azonban némi kétkedéssel tekintettek az esemény elé. Utóbb azonban mindenki meghatározó élményként számolt be a szentségimádásról, hiszen a rövid elcsendesedésben a legtöbb gyerek valóban találkozott Jézussal. Maksó Péter hangsúlyozta, hogy az iskolában a diákok gyakran semmiféle motivációt nem kapnak ahhoz, hogy Istenre és a hitükre figyeljenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte meg kellene teremteni a lehetőséget a huszonnégy órás szentségimádásra. A szentmise végén újmisés áldásban részesítette a híveket.
Guido atya előadásában többek közt szólt arról, hogy Szűz Mária szent fiának gyógyító, megmentő működésével akar megajándékozni minden jelenlévőt. A szeretet tüzét adja mindenkinek. Ez maga a szeretetláng, amelynek hatása az egész emberiségre kiáradhat, csupán kérnünk kell ezt. Jézus az élő szeretetláng. Ő volt az, aki példaként állította elénk a szenteket, hogy kövessük őket. Isten általunk is nagy dolgokat tehet, csupán igent kell mondanunk, és rajtunk keresztül is megnyilvánulhat szeretete, velünk is épülhet országa – folytatta Guido atya, majd hozzátette: törekednünk kell a szentségre, ez a hivatásunk, keresztény kötelességünk. Nem mondhatjuk, hogy mi nem vagyunk képesek erre. A hétköznapokban is szentekké válhatunk, és találkozhatunk Jézus Krisztussal, mégpedig embertársainkkal való kapcsolataink és hitéletünk által. A Szeretetláng mozgalom alapítója, Kindelmann Erzsébet Magyarországon élt, itt imádkozott és engesztelt. Végrendelete, lelki naplója mindannyiunknak szól. Ebben azt olvashatjuk, hogy kezdettől fogva az Urat kereste, Jézusra vágyott, s ettől egyre mélyebb közösség jött létre kettejük között. Lelki naplója bizonyíték arra, hogy az Úr minket is vár – az Oltáriszentségben. Akár a szentmisében, akár a tabernákulumban vagy szentségimádáskor. Erzsébet asszony példája is igazolja: Jézus vágyva vágyik ránk. Szeretetének lángja vár minket, hogy a bűnök helyett a szeretet és az életszentség felé induljon el minden ember – zárta előadását Guido Martirani atya.
A máriaremetei kegytemplom kertjében megjelenteknek Kindelmann Győző, a Szeretetláng mozgalom nemzetközi koordinátora, a mozgalom alapítója, Erzsébet asszony unokája mutatta be Gloria ­Polót, aki Kolumbiában született, és fogorvosként dolgozott, ám élete egy villámcsapást követően alapjaiban megváltozott. Bőre teljesen megégett, lába, valamint belső szervei – a tüdeje, a mája és a veséje – elszenesedett, és a szíve megállt. Átélte a halált, de csodálatos módon Isten visszaengedte a földi létbe. Az­óta ismét fogorvosként keresi a kenyerét, s emellett járja a világot és előadásokat tart, hogy Istenről, a túlvilágról, a mennyről és a pokolról beszéljen hallgatóságának. A villámcsapás után megjárta a poklok poklát, lelkével látta saját testét a műtőasztalon, lepergett előtte az egész élete, az összes bűne és néhány jó cselekedete.
Gloria közel két órán keresztül beszélt az életéről. Hol meghatódva mesélt az átélt túlvilági élményeiről, hol pedig meglepő nyíltsággal és keménységgel beszélt a saját és társai bűneiről.
Története elképesztőnek tűnik, de férje, az orvosok és a barátai a tanúk mindenre. Unokaöccsével egy esernyőt tartottak a fejük fölé, amikor a villám lecsapott rájuk. A fiú azonnal meghalt. Gloriát a karján érte a villám, kívül és belül is megégett a teste, a szíve leállt. Az orvosok lemondtak róla, néhány nap után le akarták kapcsolni az életét fenntartó gépekről. A húga, aki szintén orvos lett, még egy kis időért könyörgött. Gloria eközben átélte a halált, látta a szüleit, s a pokol felé kellett indulnia, mert tizenhárom éves korában elhagyta az Egyházat, később abortuszon esett át, és másokat is hozzásegített ehhez, s nem volt hajlandó gyónni, mert azt mondta, hogy a papok még nála is bűnösebbek. Vétkei között szerepelt az is, hogy különböző ezoterikus szekták követője lett, és hitt a lélekvándorlásban. Mindezek hamis voltára a villámcsapást követően ébredt rá, a klinikai halál állapotában. Úgy fogalmazott: Isten végül visszaengedte őt az emberek közé.
Gloria talán egyik legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a férfi és nő házasságából születő új életet, a gyermeket el kell fogadni. Beszélt megcsalásokról, szeretőkről és a pornográfiáról, ami mind annak a bizonyítéka, hogy a sátán hatalomra jutott az emberben. A gonosz a lelkünket akarja – mondta, majd hozzátette: járt a pokol kapujában, amely hatalmas szájként be akarta őt nyelni. Ott döbbent rá arra, hogy a bűn elrohasztja a lelket. Az ördög nemegyszer a rosszul megválasztott barátokon keresztül támad, az ő segítségükkel ragadja el a lelkünket – figyelmeztette hallgatóit.
A tanúságtétel két része között a találkozó résztvevői a máriairemetei kegytemplom kertjében egy-egy házaspár vezetésével elmondták a családok szeretetláng rózsafüzé­rét, majd befejezésül közös szentségimádást tartottak a szociális testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .