Fotó: Posztós János (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Müpa)
„Kis országunk hatalmas ajándék az operarajongó világ számára” – mondta róla Málta turisztikai hivatalának vezetője –, a Joseph Calleja név országunk legjobb exportcikke!” Korunk egyik legígéretesebb tenorjáról beszélünk, aki bár csupán negyvenegy éves, már több mint húsz éve áll a világot jelentő deszkákon, és minden esélye megvan arra, hogy még óriási alakításokkal örvendeztesse meg rajongóit. Hangjának különösen lágy tembre-je miatt a legnagyobbakhoz – Gigli, Caruso, Mario Lanza, Pavarotti – hasonlítják, amit nagy örömmel, de kellő alázattal fogad.
Joseph Calleja szerencsés csillagzat alatt született, három évvel azután, hogy egyetlen betű híján névrokona, Joseph Calleia örökre búcsút vett hollywoodi karrierjétől és mozgalmas életétől, s Máltára visszavonulva eltávozott az élők sorából. Joseph Calleia, az énekes, zeneszerző, forgatókönyvíró és filmsztár tizenhét évesen hagyta el Máltát, és hihetetlen karriert futott be a Broadwayn. Ötvenkilenc filmjében a legnagyobbak, John Wayne, Errol Flynn, Mae West, Rita Hayworth, Dean Martin, Tyrone Power, Anthony Quinn voltak a partnerei. A sors véletlen játéka, hogy nem zenészcsaládból származó tenorunk nevének már születésekor jó csengést adott ez a majdnem névrokonság. Családja szerint előbb tanult meg énekelni, mint beszélni. Karrierje úgy alakult, mint a mesében. Tizenhat évesen már színpadon állt, tizenkilenc évesen operaénekesként debütált Verdi Macbethjének Macduff szerepében, és versenyt nyert a gozói operában. Egy sor nemzetközi énekversenyen vitte el a pálmát, többek között a Caruso- és a Belvedere-versenyeken és a Plácido Domingo által életre hívott Operalián. 2012-ben a Máltai Egyetemen az irodalom tiszteletbeli doktora lett, és a brit Gramophone magazin „Az év művésze” címmel tüntette ki. 2015-ben javasolták az Európai Zenés Színházak Akadémiájának igazgatói posztjára, 2011-ben a Metropolitan Traviatájában Renée Fleming amerikai énekesnő partnereként nyújtott alakításáért Grammy-díjra jelölték. 2013-ban megszemélyesíthette korábbi példaképét: James Gray Idegen földön (The immigrant) című filmjében Enrico Caruso bőrébe bújhatott Joaquin Phoenix és Marion Cotillard oldalán. Ma már hat önálló albuma van, repertoárja pedig meglehetősen gazdag. Gyakori vendége a világ legkiválóbb operaházainak, hangversenytermeinek, és magánkoncertet adott az angol királynőnek, ami szintén feledhetetlen élményt jelentett számára. Máltán gyakran látják őt a sok száz vagy akár ezer éves bástyák tövében, illetve az éjszakai fényárban úszó 365 templom valamelyikénél, amint az ötszáz fős gyermekkórussal vagy ifjú partnerekkel lép fel, megszólaltatva a Con te partirò, az O sole mio, a Granada, a La vie en rose vagy a La donna è mobile jól ismert dallamait és más örökzöldeket, nem utolsósorban Caruso dalait, amelyekkel énekesi pályája elindult.
Joseph Calleja második alkalommal járt Budapesten. 2007-ben Miklósa Erika vendégeként szerzett benyomásokat a magyar közönségről. „Nem is tudtam, hogy a magyarok szigorú szakértő bírálók. Hallottam, hogy egyszer még Carusót is kifütyülte a magyar közönség.”
Calleja attraktív áriaprogrammal (Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo) érkezett a Művészetek Palotájába. Mint mondja, programjával – amelybe belecsempészte honfitársa, a kortárs zeneszerző, Joseph Vella és Stefano Donaudy egy-egy dalát, valamint Csajkovszkij románcait is – a zene iránti szerelmét és hangját is igyekezett megmutatni a közönségnek. A húsvétra való tekintettel koncertvégi ráadásként Verdi Requiemjének Ingemiscóját és César Franck Panis angelicusát adta elő.
Nagyon büszke máltai származására. „Megtisztelő, hogy a több mint hétezer éves máltai kultúra képviselője, kulturális nagykövete lehetek. Ha csak a Keresztelő Szent János barokk katedrálisra gondolok, benne Caravaggio világhírű festményével, amely a világ egyik legnagyobb csodája, a lelkemet büszkeség tölti el. Örülök a diplomata-útlevélnek, s igyekszem meghálálni ezt a címet. Évekkel ezelőtt beindítottam a mára turisztikai látványosságot és vonzerőt jelentő nyári koncerteket. Sok tehetséges fiatal énekesünk van, akiket az alapítványomon keresztül is támogatok. Szívesen lépek fel számomra idegen zenés műfajok kiemelkedő képviselőivel is, mint például Zucchero, Anastasia, Bolton, Dionne Warwick, vagy Bocelli és Ramazzotti, akikkel idén már másodszor állok színpadra. Ezzel is támogathatom Málta zenei életét. A nagyköveti szerepkörből a gazdasági kapcsolatok, a filmes, televíziós aktivitások és a promóció sem hiányzik. Nekünk nincs híres csokoládénk, nincsenek nemzetközi sportversenyeink, exportunk ereje az embereinkben rejlik.”
Calleja komolyan veszi a mondást, amely a szigetország fővárosa, La Valletta keletkezéséhez fűződik, és így szól: „A várost urak építették uraknak.” E megfogalmazás állítólag Benjamin Disraeli egykori brit miniszterelnöktől származik, és benne van a nemes komolyság, az elegancia, a szépség, a tartalom és a forma összhangja. Ugyanakkor a máltai karakter is, amely – akárcsak az ország nyelve – az olasz, az angol és az arab keveréke. Bár mindebből mára jobbára csak a bal oldali közlekedés és a régimódi telefonfülkék maradtak meg. Gondoljon csak Nicholas Monsarrat The Kappillan of Malta című regényére – fogalmaz az operaénekes. – Ez a könyv a szigetország II. világháború alatti kiszolgáltatottságáról, kiéheztetéséről, szenvedéséről szól. Egy nép lelke, érzésvilága fejeződik ki benne, ugyanakkor kellő humorral viszonyul az élethez. Itt van például a húsvét ünnepe. Mélyen vallásos nemzet vagyunk, böjtölünk is, ha kell, de még böjtidőben sem vetjük meg a nyalánkságokat. Minden egyes napban próbáljuk megtalálni azt, ami szép, örömteli. És igyekszünk bizonyítani a szorgalmunkat, hiszen ez minden kis nép közös sorsa.”
Tekinthetjük ezt akár az énekes ars poeticájának is, akinek a világ legjobbjai, többek között Domingo, Hampson, Garanča, Netrebko a partnerei. Milyen érzést mindez? „Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem nagyszerű. Jó érzés nagy művészekkel együtt dolgozni, baráti gesztusok részesévé válni. Nem lehet azonban hosszan fürdeni a dicsőségben, elidőzni egy-egy sikernél. Az ember a saját hangjának a rabja és kiszolgálója. Az énekhang érzékeny jószág, egyszer mindent lehetővé tesz, máskor sztrájkol. Vigyázni kell rá, ápolni, de mindenekelőtt művelni. És persze van, akinek tetszik, van, akinek nem. A kritikákat mindig fontosnak tartottam, igaz, ma már kevesebb időm jut az olvasásukra. Örök igazság azonban, hogy a sikerért keményen kell tanulni, dolgozni.”
Vajon mit tesz Joseph Calleja a sikerért? Veleszületett adottságának köszönhetően könnyen az ölébe hullik, vagy meg kell küzdenie érte? Ösztönös művész, vagy inkább olyan, aki szorgalmasan elsajátítja a művészi interpretáció titkait? A művészet számára játék, vagy a szívét-lelkét is beleadja a produkcióba? „Úgy gondolom, a kettő együtt igaz. Teljes szívemmel, lelkemmel jelen vagyok a szerepben, a munkában. Tudja, a hang olyan, mint a jó francia vagy olasz bor. Idő kell, hogy igazán beérjen. Manapság azonban a zenei képesség nem elég, a rendezők színészi alakítást is várnak az énekesektől. Kétségtelenül előnyt jelent a szerencsés külső, a jó fellépés, de a színészi készséget is fejleszteni kell. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki mozdulatlanul állva énekeljen a színpadon. Úgy gondolom, egy kis dráma jót tesz, mert a leküzdése kihívást, motivációt jelent. A túl sok dráma azonban, bár művészként naggyá tette Callast, aki valóban egyetlen volt a történelemben, borzasztóan meg is nehezítette az életét.”
Hogy lehet, hogy Callast, s később Pavarottit is még látványosan ünnepelték, bármerre jártak a világban? „Callas olyan volt, mint egy amerikai filmsztár; bárhova utazott, százak, ezrek várták. Rólunk ilyen szempontból tudomást sem vesz a világ. A publikum elkényelmesedésével magyarázható ez, vagy az azzal, hogy túl sokan vagyunk mi, operaénekesek? Nem tudom.”
Joseph Calleja otthonosan mozog a romantikus olasz operazenei repertoárban, és elsősorban a belcanto művésze, jóllehet nem igazán ért egyet a lírai tenor, a drámai tenor és az egyéb hangfaji-stílusbeli megkülönböztetésekkel. „Verdinél megvan a Donizetti-féle belcanto vonal, mégis ugyanolyan tenor hangra komponálta a Rigolettót, mint a Traviatát vagy A trubadúrt. Mindehhez hozzáadódik még a tenorok korábbinál jóval nagyobb interpretációs szabadsága. A lényeg azonban – és a belcanto igazi jelentése is – a szép éneklés!”
Lehet, hogy Joseph Calleja azért sem szereti a drámai tenor megjelölést, mert pozitívan gondolkodó vérbeli máltaiként kevésbé kedveli a negatív karaktereket. Természetéhez tartozik az optimizmus, az örök máltai nyár. „Arra gondol, hogy elégedett vagyok-e? Igen, az vagyok. Persze főképpen akkor érzem ezt, amikor elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nem nevezném meg a legkedvesebb partnereimet, mert a többiek esetleg megharagudnának. De számtalan nevet említhetnék, kiváló partnereim és karmestereim voltak és vannak. Úgy érzem, a munkakapcsolatokban a legfontosabb a kölcsönös tisztelet és elismerés. Pier Giorgio Morandi például , akivel most Budapestre érkeztem, kedves barátom és a romantikus olasz operazene kiváló specialistája. A legfőbb vágyam az életben az, hogy lássam egészségben felnőni és kiteljesedni a gyermekeimet. Az sem volna ellenemre, ha még egyszer annyi színpadon töltött idő adatna meg számomra, mint amennyit eddig megéltem. A legközelebbi tervem pedig a Giocondából Enzo szerepének megformálása, amire 2020-ban kerül majd sor. Az élet rövid, már elmúltam negyvenéves. Igyekeznem kell, amennyire csak lehet!”
