Az élet szolgálata

Otthonos, nyugodt, védett hely. Ez az első érzésem, amikor belépek az épületbe: jó itt. Varga-Hegyi Eszter, az otthon vezetője és karjában a tündéri fekete kislány, Szamanta vezet körbe. Lisieux-i Szent Teréz, Szent Bonaventura, Szent György – igen komoly patrónusgárda. A szobák bejáratánál egy-egy védőszent képét és történetét függesztették ki. Minden családnak külön szobája van, a konyha viszont közös, három-négy szobához tartozik egy. „Mivel az édesanyák általában fiatalok, és sokszor nem megfelelően szocializálódtak, nem igazán tudnak főzni, nincs gyakorlatuk egy gyermek etetésében – mondja Eszter. – Így viszont egymástól is tudnak tanulni.” Heti egyszer főzőleckét is vesznek a lányok. Ilyenkor a gondozók megmutatják, mit hogyan kell elkészíteni, és elmondják, hogy az egyes ételeket milyen életkorban lehet bevezetni, hogyan tudnak viszonylag olcsó alapanyagokból tápláló ételt készíteni. Épp ennek a napja van ma. „Spenót lesz, de aki nem szereti, az majd mást kap” – árulja el az egyik anyuka.

Nélkülözve, bántalmazva

Negyven fő befogadására alkalmas az otthon, most is telt ház van: egyszülős családok, magukra maradt, általában a húszas éveik elején járó várandósok és édesanyák újszülött kisbabájukkal vagy egészen kicsi gyermekükkel élnek itt. Az anyák többsége első gyermekével kerül az intézménybe, de vannak olyanok is, akiknek már több gyermekük van, és velük jöttek ők is, vagy esetleg másutt, nagyszülőknél, rokonoknál helyezték el őket. Máté háromhetes, alig kétkilós, koraszülött kisfiú. „Milyen picike!” – mondom az anyukájának, aki mesélni kezd: „Három másik gyermekem is van, de ők nincsenek velem. Amikor jött a baba, be kellett költöznöm ide, mert nem tudtunk volna gondoskodni róla. Amíg itt vagyunk, a nagyobbakat másokra bíztam. De majdcsak megsegít a Jóisten, és rendeződik ez a helyzet.”

Legtöbbször lakhatási problémák vezetnek oda, hogy elhelyezést kérnek az anyaotthonban az édesanyák. Gyermek vállalására alkalmatlan, fűtés és víz nélküli lakásban élnek, vagy esetleg nem tudják fizetni az albérletüket. A lakók mintegy harmada bántalmazás miatt kerül be, a párja elől menekül ide. „Sok a nem tervezett gyermek; egyesek a lelkiismeretük miatt tartják meg, mások csak későn veszik észre, hogy babát várnak – mondja az anyaotthon vezetője –, az örökbeadástól viszont elzárkóznak. Sokszor még túlságosan rövid ideje tart a párkapcsolat, amikor állapotosak lesznek, de az is előfordul, hogy a várandósság végén maradnak magukra, vagy esetleg a gyerek születését követően hullik szét a kapcsolatuk.” A hároméves Anna az anyukájával és a kisöccsével él az otthonban, a bátyja pedig a nagyszülőknél lakik. Egy fényképet mutat róla, helyes kisfiú. „Azért kellett idejönnünk, mert bántott a párom, és már nem bírtuk tovább, elég volt” – mondja az anyjuk. Annáék egy másik többgyermekes család mellett laknak az otthonban. Amikor bemegyünk hozzájuk, épp ebédelnek, és a kicsik már szaladnak is, hogy megmutassák, ki hol alszik, és kinek melyik a kedvenc játéka. „Eljössz ide önkéntesnek?” – kérdezi a négyéves Tifani, miközben rám csimpaszkodik. Nővére, a hatéves Fatima mindenkit megmutat a családi fotón, és elmeséli, hogy van ám még egy testvérük, Lejla, aki most iskolában van, de mivel nagylány, jövőre már ő is megy majd.

Újrakezdhetnek

Évente nagyjából tizennégyezer nő vagy inkább lány szül gyermeket a tizenhat–huszonnégy éves korosztályból, és a legtöbbjük halmozottan hátrányos helyzetű. A Lea Otthont azért hozták létre, hogy segítsék a fiatalon anyává vált, krízisbe került lányokat és a válságos helyzetbe született babákat: hogy a kicsik az anyák lehetetlen életkörülményei miatt ne kerüljenek gyermekotthonba vagy nevelőszülőkhöz, hanem együtt maradhassanak az édesanyjukkal. És egyáltalán: hogy életesélyt kapjanak, és az édesanyáknak ne kelljen az abortusz mellett dönteniük. Domjánné Harsányi Katalin, az otthon alapítója a megnyitáskor úgy fogalmazott: a Lea szeretne részt vállalni abban a nehéz folyamatban, amelyben ezek a nők helyreállítják életük megbomlott egyensúlyát, megélik női vitalitásukat, felszínre hozzák a mélyen bennük lévő anyai ösztönt. 2005-ben nyílt meg a Lea Alapítvány által létrehozott otthon, amelynek 2008 óta a Székesfehérvári egyházmegye a fenntartója. Itt valóban újrakezdhetnek a lányok, egészen az életre készítik fel őket.

„Csak tizennyolc év fölötti lányokat fogadunk, mert itt az anyák maguk viselik gondját a gyermeküknek – mondja Eszter, az intézmény vezetője. – Felnőtté válásukban, anyaságukban próbáljuk őket segíteni, családi életre való készségükben erősíteni. Azt szeretnénk, hogy megtarthassák a kisbabájukat, és megfelelően gondoskodjanak róla, ezért elsősorban a baba körüli teendőket kell megtanulniuk.” Emellett különféle foglalkozásokat szerveznek nekik. Babanaplót készíthetnek a kézműves foglalkozáson, kertészkedhetnek, vagy járhatnak baba-mama tornára. Van életvezetési képzés, álláskeresési tréning, és többen OKJ-képzésre járnak (közben a babákra önkéntesek vigyáznak). Így a lányok szakképesítést szerezhetnek, majd az otthonból kikerülve munkát vállalhatnak, a saját lábukra állhatnak. Az otthonban jogi tanácsadáson is részt vehetnek, és pszichológussal is beszélgethetnek, de akár hittanra is járhatnak. „Lelkileg sokszor túlságosan terheltek az édesanyák, különösen a bántalmazottak – meséli Eszter –, de úgy látom, a hit segítség lehet nekik.” És az otthonban lévő kis kápolna csendjében bármikor megpihenhetnek.


Életrendezés

Egy-egy édesanya legfeljebb másfél évig maradhat a gyermekével az intézményben. „Van, akinek egy-két hónap is elegendő, hogy rendezze a helyzetét – fejti ki az otthon vezetője –, de akad, akinek ez a másfél év is kevés. Ilyenkor előfordul, hogy egy másik intézménybe, családok átmeneti otthonába mennek tovább, ezt azonban nem éljük meg kudarcként, hiszen tudjuk, hogy ebben az időszakban, egyedül, kicsi babával, nem igazán jók az esélyek az egzisztencia megteremtésére.” A lányok legtöbbjének azért sikerül talajt fognia. Néhányan önálló lakhatást tudnak maguknak biztosítani, sokan pedig a családjukhoz térnek vissza. „Nemritkán egy-egy lány teljesen magára van hagyatva, amikor bekerül – mondja Eszter –, vagy még ha van is kapcsolata a családjával, ez általában rendezetlen, konfliktussal terhelt. Mivel fontos, hogy legyen támogató háttere, próbáljuk segíteni a kapcsolatfelvételt, és ha kell, mediációt, közvetítést is biztosítunk a problémák átbeszéléséhez. Lehet szó a párkapcsolat rendezéséről vagy a szülőkkel való viszony helyreállításáról is.” Eszter mellett négy szakgondozó és három családgondozó is dolgozik az otthonban – meg egy tucatnyi önkéntes.

És persze vannak „minden jó, ha a vége jó” történetek. Néhány éve egy lány várandósan került az otthonba. Párja drogozott, ivott, és bántalmazta. Megszületett a baba, az anya lassan rendbe jött, aztán megismerkedett egy fiúval, és boldog párkapcsolatban élnek, közös gyermekük is született. Hároméves kislányával egy anyuka nemrég költözött ki az otthonból. Annak idején ő is bántalmazás miatt került be. Mostanra sikerült talpra állnia, munkát és albérletet talált, és egyedül gondoskodik a gyermekéről. Egy másik lány gyermekfelügyelőnek tanult az otthonban, és kikerülve egy családok átmeneti otthonában helyezkedett el szakgondozóként, sőt hamarosan a Lea munkájába is bekapcsolódik önkéntesként. De persze vannak, akik még úton, de jó úton vannak…

Jó, hogy van mellettünk valaki

Rozália és hét hónapos kisfia, Edvárd február óta laknak az otthonban. A harmincéves lány várandósan érkezett ide.

– Miért kellett idejönnötök? – kérdezem.

– Hát, a gyerek apja nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna – válaszolja.

– Ez mit jelent? Bántott?

– Igen, és sokat ivott, úgyhogy ezt így nem akartam…

– Nem tudtad, hogy agresszív, amikor kiderült, hogy babát vársz?

– A Facebookon jöttünk össze, és hamar jött a baba. Fél évig voltunk együtt, és három hónap telt el, amikor elég csúnyán inni kezdett. Ekkor már terhes voltam.

– Mit szólt a babához?

– Először nem örült neki, de aztán ő mondta, hogy tartsam meg, mert úgy volt, hogy nem tartom meg. Ekkor egy utolsó utáni lehetőséget is kapott, de azt is elszalasztotta.

– Most keres titeket?

– Nem, és nem is akarom, hogy keressen.

– És a szüleidre sem számíthatsz?

– Ők meghaltak, elég régen, még kicsi voltam, úgyhogy azóta egyedül vagyok. Amikor édesanyám elment, tizenkettő voltam, és tizennyolc éves koromig egy gyermekotthonban laktam, de tizenhat évesen már fél lábbal kint voltam, aztán máshova kerültem. Mindig kitűnő tanuló voltam, szerettem a sulit, és fodrász lettem. Úgy jöttem el a gyermekotthonból, hogy büszkék voltak rám, és most is tartjuk a kapcsolatot. Van egy unokanővérem, vele is kapcsolatban vagyok. Ott fogunk karácsonyozni nála, és a párjával ők lesznek Edvárd keresztszülei. Én is meg vagyok keresztelve, és elsőáldozó is voltam.– Álmosak vagyunk, Kukucska? – puszilja meg a kicsit.

– Fontos számodra a hit? – kérdezem.

– Sok mindenben kell, hogy segítsen, mert hát nekem sok minden miatt lelkifurdalásom van, úgyhogy szoktam gyónni is. Azért egy kisgyerek sok mindent megindít az emberben, és azt hiszem, hit nélkül bizonyos dolgokat nem is tudnék elfogadni az életemben.

– Úgy érzed, most jó helyen vagy?

– Emlékszem, amikor beköltöztem az otthonba, frusztrált voltam, mert ha az ember az életét tervezgeti, azért nem így képzeli el. Interneten találtam rá az otthonra, csak beírtam a keresőbe, hogy anyaotthon, és nem sokkal később már itt voltam. De azt hiszem, sokkal nehezebb lesz a kiköltözés, mint amilyen a beköltözés volt. Először az anyaságtól is féltem, sok mindentől tartottam, de itt sok segítséget kaptam.

– Mit szeretnél csinálni, ha kimész innen?

– Hát, ott van a párom, a Robi. Vele volt egy kétéves kapcsolatom, és őt hagytam el akkor a gyerek apjáért, de most újra együtt vagyunk. Amíg a pocakomban volt a baba, nehezen fogadta el, de most, hogy már itt van, szereti, babusgatja. Jó, hogy van mellettünk valaki, aki segít mindenben. Gyűjtöget nekünk, egyelőre albérlet a cél. Bízunk benne, hogy nemsokára egyenesbe jön az életünk.

Nem bántam meg, hogy így alakult

Kísérőnk, Szamanta a kedvenc maciját mutatja. Édesanyjával, Henivel már több mint egy éve élnek az otthonban. A lány tizennyolc éves volt, amikor megtudta, hogy jön a baba.

– Elmondod, miért kerültetek ide?

– Hát, nem tudtunk a szüleimnél lenni, mert ott nem voltak megfelelők a körülmények, és ezért.

– És hol az apuka?

– Az apuka nem nagyon foglalkozik a lányával. Ő egyébként afrikai származású, Nigériában született, de most Európában él. Egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg, és nem sokkal később eljött miattam Magyar országra, és elég hamar jött a Szamika.

– De várj, képes volt eljönni miattad ide? Akkor ez szerelem volt…

– Hát igen, az volt…

– Szóval jött a baba…

– Igen. – Mosolyogjál, kicsim! – szól a kislányhoz, aztán újra hozzám fordul: – Megszakadt a kapcsolatunk. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, még úgy láttam rajta, hogy ő is akarja, de aztán mégsem…

– Már akkor sem volt veletek, amikor megszületett a kicsi?

– Nem, már akkor sem.

– De mit mondott, miért nem akar titeket?

– Igazából nem mondott semmit…

– És a szüleid mit szóltak, amikor elmondtad, hogy babát vársz?

– Ők örültek, de nem tudtam náluk maradni, meg aztán el is távolodtunk egymástól, már nem olyan a kapcsolatunk, mint régen.

Közben Szamika leveszi a zokniját, és csupasz kis lábacskáját huncutul mosolyogva mutatja az anyjának. – Aranyos babád van – mondom neki.

– Örültél, hogy kisbabád lesz?

– Hát, megmondom őszintén, először nem, és elgondolkoztam rajta, hogy jó ötlet-e vállalni, de amikor elmentem ultrahangra, és láttam, hogy dobog a pici szíve… Nem bántam meg, hogy így alakult.

– Hogyan kerültél ide, az otthonba?

– Családsegítő által, ő ajánlotta.

– Nemsokára kikerültök innen. Tudod már, hogyan tovább?

– Van egy kis lakás, amit néztem Pesten, és nagyon szeretném. Öt-hat évig nevelőszülőknél laktam, gyűjtöttem egy kis pénzt, és most megtaláltam ezt a lakást. Nagyon picike, de nekünk jó lenne. Már beszéltem is a tulajjal, hogy odaadom a pénzemet, a többit meg majd részletben fizetem. Nagyon szeretném ezt a lakást, és remélem, hogy megkaphatom. Mindennap kérem Istent, hogy segítsen.

Fotó: Kissimon István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..