Az élet bölcsője

Földrajzórán sok mindent tanultunk Európa második legnagyobb folyamáról, amelynek teljes szakaszán páratlan flóra és fauna alakult ki, ám az emberi gondatlanság itt is jelentős károkat okoz. Pedig a vizek védelme létkérdés, hiszen a víz az élet egyik alapvető feltétele. Az élőlények testtömegének döntő része vízből épül fel, az ember szervezetének kétharmad része víz. Földünk vízkészlete állandó mozgásban van, ehhez a napsugárzás biztosítja a kellő energiát. A légköri, felszíni és felszín alatti vizek mennyisége azonban csak látszólag nagy, ha nem óvjuk őket, veszélybe kerülhetnek. Bár a természetes vizek öntisztító képességgel rendelkeznek, elsősorban élőviláguk révén, a különféle emberi tevékenységek okozta szennyeződéseket már nem képesek kiegyenlíteni.


Március 22-én, a víz világnapján gondoljunk arra is, hogy a tiszta víz pótolhatatlan érték. A világon több mint egymilliárd ember nem jut tiszta vízhez, s sok helyütt a szennyvízelvezetés is megoldatlan. Ma Európa legtöbb vize nemhogy ivásra, fürdésre sem alkalmas. Magyarországon a városi vízfelhasználás negyven százaléka pazarlás. Többet fogyasztunk, mint amennyi megújuló készlet a rendelkezésünkre áll, s a különbséget a felszín alatti készletből fedezzük. Hazánk 1992-ben felkerült a vízhiányos országok listájára, s egyes előrejelzések szerint az ország 2050-re félsivatagossá válhat. Amit megtehetünk a magunk háza táján, tegyük meg. Gyűjtsük össze az esővizet, ne folyó vízben mosogassunk, használjunk víztakarékos berendezéseket, s kerüljük a vegyszereket.

A víz az élet bölcsője. Vigyázzunk rá!

Fotó: Gajdó Ágnes

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .