Az egyik kis sziget

A tizenöt fős diákotthon egy hatalmas lakásban talált elhelyezést, amely a szervita rend tulajdonában van (a szervita templom mellett álló, egykori rendházuk kárpótlásaként jutottak hozzá). Az alapítólevél szerint a kollégiumba kizárólag Budapest valamely felsőoktatási intézményében, nappali tagozaton tanulmányokat folytató, de nem Budapesten lakó hallgató vehető fel, plébánosi, hitoktatói ajánlással. Ez azóta is így működik: a várakozólistán mindig többen vannak, mint ahány diákot fel lehet venni.

A diákotthon nem szakkollégium, mégis tartunk kollégiumi estéket, amelyek képzést, imádságos alkalmat nyújtanak azoknak, akik a felsoktatás különböző szektoraiban tanulnak. Minden évben nagy kirándulást teszünk, ami háromnapos együttlét. A „koli-vacsora” havonként teremt alkalmat arra, hogy minden szoba bemutassa szakács-tudományát. A fiúk életét egy gondnok házaspár felügyeli, immár a második a nyitás óta.

Az alapítás óta már igen sokan végeztek, és mint mérnökök, informatikusok, ügyvédek, tanárok, közgazdászok dolgoznak szerte az országban. Április 27-én összejönnek, és szentmise keretében adnak hálát azért, hogy diákéveikben nem kallódtak el, hitük és meggyőződésük szerint élő közösségbe kerültek, jó barátokat találtak. Az egyetemi lelkipásztorkodás nem lehet meg ilyen „egy fedél alatt” élő, hiteles keresztény közösségek nélkül, ezért örülünk annak, hogy a tíz éves Gerlóczy Kollégium után megnyílhatott a Cseresznye utcai fiúkollégium is, legutóbb pedig a Karinthy utcai lánykollégium. Kis szigetek ezek, de lélek van bennük: keresztény élet, hétköznapi, most azonban az idő múlását és Isten kegyelmét ünneplő.

A szerző egyetemi lelkész  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..