Egy élhetőbb világért

Négy egyházmegyei szervezet összefogásának köszönhetően április 18-20. között ismét a szociális, ökológiai és egyéb önkéntes tevékenységeké a főszerep Csongrád, Békés megye, valamint Szolnok megye déli részének számos településén. A szeged-csanádi egyházmegyei karitász, a Szeged belvárosi Római Katolikus Plébánia, a Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Katolikus Ifjúsági Alapítvány együtt szervezte a programot, amellyel az egyházmegye fiataljainak szeretnének célokat és lehetőségeket adni, hogy olyasmit tegyenek, ami egyszerre jó szórakozás, de maradandó értéket teremt. Az akcióra ezúttal tizenhét csoport jelentkezett tizenöt településről.

A tizennégy és harminc év közötti résztvevők a közös tevékenység során megélik a szolidaritást, tapasztalatokat szereznek az önkéntességről, a szociális tevékenységről, a természeti és épített környezet védelméről, miközben aktív részesei lesznek a helyi közösségnek, ötleteket, impulzust és lehetőségeket kapnak környezetük jobbá tételéhez. Kapnak egy ürügyet rá, hogy kipróbálják magukat: mit tudnak tenni másokkal együtt. A Tesz-Vesz Tavasz társadalmi szintű célját így fogalmazták meg kitalálói: egy-egy ilyen akció hatására mindenki számára érezhetően „kicsit szebb és élhetőbb lesz a világunk!” Az érdeklődőket már az első pillanattól bevonják a munkába, hiszen a fiatalok saját javaslataikat is vihetik a programba. Felmérve a lakóhelyükön jelentkező szükségleteket, igényeket azokra választ keresve valósíthatják meg konkrét ötleteiket. Ugyanakkor ha csak a részvételi szándék alakult ki egy közösségben, a helyi közösségekkel, plébániákkal egyeztetve a szervezők ajánlanak konkrét feladatokat. Sokféle lehetőséget nyújtanak az önkéntes segítő tevékenység megélésére, hiszen például foglalkozhatnak a fiatalok hátrányos helyzetű emberekkel, karitatív programok szervezésével, esetleg kapcsolódhatnak a „Föld napja" rendezvényeihez, például egy környezettudatos életre inspiráló akció megvalósításával, a település takarításával, állatmenhely munkájának segítésével, fa- és virágültetéssel, vagy éppen részt vállalhatnak a hétvégi Műemlékvédelmi Világnap lebonyolításában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..