Zarándokként megyek oda. A pünkösdi búcsú fogadalmi ünnepe a székelységnek, mert amikor a hitüket kellett megvédeni János Zsigmond csapataival szemben, oda menekültek. Ez a történet már el is vész a múltba, nem akarjuk különösképpen fölemlegetni. Csíksomlyón jelen van az ezer év küzdelme, hálája, és a nyolcszáz éves ferences rendet megillető köszönet is hangot kap. Amikor 2002-ben nekünk volt az ezeréves jubileumunk Kalocsán, ilyen meggondolásból is hívtam hozzánk Jakubinyi érsek urat ünnepi szónoknak. Nekem pedig most, Csíksomlyón a helyi búcsún túlmenően az egész magyarságot kell megszólítanom.
Pünkösd a lélekvárás ünnepe, s a magyarság ősi Szűz Mária-kegyhelyén imádkozunk ezen a napon. Beszédemben Szűz Mária életének példáján kívánom megmutatni a Szentlélek kegyelmeit, karizmáit. Mária példáját követnünk kell, de kérhetjük és kérjük is az ő támogatását ehhez.
Egy ilyen hatalmas összejövetel megkívánja – százezreket várnak a Nagysomlyó és a Kissomlyó nyergébe -, hogy beszédemben szembesüljünk a mai magyar valósággal. Fel kell hívnom a figyelmet a közéletben megmutatkozó erkölcsi problémák diagnózisára, illetve terápiájára. Ennek igényét nem az utóbbi idők csíksomlyói zarándoklatai termelték ki. Elolvastam Márton Áron 1946 pünkösdjén mondott beszédét. Erőteljes, politikai töltetű mondanivalóval állt a hívek elé a tragikus háború után, s ha ma valaki olyan stílusban prédikálna, azzal vádolnák, pártpolitikai kampányt folytat.
Beszédemben szeretném fölvetni a magyarságot érintő közéleti kérdéseket is. Mindenképpen utat kell mutatni, ugyanakkor lelkesíteni kell ezt a nagyon mélyre süllyedt, lelkiségében és tartásában megroppant magyar népet, tudatosítva a Szentlélek ünnepén: a remény nem veszhet el, mégpedig az a remény, amely az isteni erények közé tartozik. Erről a Nagy Reményről írja a Szentatya: túl van a mindennapok várakozásán. S ezt a reményt a Szentlélek közvetíti a hívő embereknek.
