Az ÁVH pártőrség és a szaléziak pere

Az ügy másodfokú, szigorúan titkos minősítésű tárgyalását a Katonai Felsőbíróságon nagyon feszült légkörben, a Sztálin halálát követő napokban, 1953. március 12-én tartották. A legfőbb katonai ügyész rendkívül hosszan és szenvedélyesen fejtette ki, hogy ennek az ügynek az elsőrendű vádlottja nem Zana Albert ÁVH-őrmester, hanem Ádám László szalézi szerzetes, tartományfőnök. Hangsúlyozta, hogy az első eljárásban hibázott a vádhatóság, az ügyész és a Budapesti Hadbíróság, amikor nem ismerték fel a XIII. rendű vádlott veszélyességét, vezető szerepét. Nyomatékosan kérte a Katonai Felsőbíróságot, hogy Ádám László esetében a legsúlyosabb büntetést szabja ki.


Ezután egy nagyon figyelemreméltó esemény történt. Mivel az elsőfokú ítéleteket a Budapesti Hadbíróság ügyésze elfogadta, ezért Ádám László hivatalból kirendelt védője, Ganczaugh Béla, látva a rendkívüli helyzetet, a szünetben odament védencéhez, és megpróbálta rábeszélni saját fellebbezésének visszavonására. Ez – tekintettel arra, hogy Ádám László meg volt győződve ártatlanságáról – csak nagyon nehezen sikerült. Drámai percek voltak. Ádám László fellebbezésének visszavonása után az elsőfokú ítélet jogerőssé vált, ezután őt elvezették. A védő rendkívüli lelkierőről tett tanúságot, nagyon sokat kockáztatott, de életet mentett.

A vádlottakra, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, hűtlenség, gyilkossági kísérlet, illegális klerikális szervezkedés, feljelentési kötelezettség elmulasztása, harmadik világháború esetén az ellenséghez való átállás bűntettében, illetve a devizagazdálkodás elleni bűntettben szabták ki a jogerős ítéleteket. A börtönre ítéltek egy része az 1956. évi „felülvizsgálatok” során szabadult, a többieket az „ellenforradalmárok” szabadították ki.