Az arc nélküli Isten?

 

Miért van ez így? G. Greshake a Szentháromságról írott könyvében úgy fogalmaz, hogy a Szentlélek az „arc nélküli Isten”. Jézus Krisztus alakja – megtestesülése okán – jól megragadható, emberileg könnyen megközelíthető. Ő pedig azt mondta: „Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,9). A nyugati ikonográfia komolyan vette ezt az evangéliumi mondást, s az első isteni személyt rendre ugyanolyannak festette le, mint Jézust (férfialak szakállal, dús hajjal), csak jóval idősebbként ábrázolta: ősz hajjal, megöregedett arcvonásokkal fejezte ki az atyaságot. A Lélek azonban „nem nyert arcot” sem a Szentírásban, sem az egyházi hagyományban. Voltak ugyan kísérletek emberként való megjelenítésére, de akkor is a Szentháromságon belül, Ábrahám három vendégének mintájára ábrázolták (mint Andrej Rubljov híres ikonján) – ám a Szentlélek emberforma arca még itt is „arctalan”, nincs önálló karaktere, egyénisége, pontosan ugyanolyan, mint a másik kettő. Nem véletlen, hogy az egyház idővel meg is tiltotta a Lélek emberként való ábrázolását, mivel az nem adta, nem adhatta vissza azt a gazdagságot, amelyet a Szentírás kinyilatkoztat róla.


Hiszen ő a szél, a tűz, a fergeteg, az erő, a hatalmas cselekvő, az éltető, a sugalmazó, a vezető. Ő az, aki galamb vagy éppen láng képében leszáll. Mennyi kép – de sajátos módon mindegyik „arc nélküli”. Bizony, emberként nehéz személyes kapcsolatot kiépíteni vele.

Ám ha jól meggondoljuk, ez az arctalanság akár ajándék is lehet: nem engedi meg, hogy a Lélek bevonódjon mindenféle emberszabású (ál)misztikák ömlengésébe és érzelgősségébe, ahogyan ez – nagyon sajnálatos módon – Jézus Krisztussal vagy akár még az Atyával is megtörténik. Ő, a Lélek, megőrzi tisztaságát, érintetlenségét az emberi képzelgéssel szemben. Ezért minden, amit róla kimondunk, sajátos mélységre tehet szert. Igen, a Léleknek nincs hozzánk hasonló arca, de van egy olyan mélysége, amelyet a költői képek túlcsordulásával énekel meg a pünkösdi szekvencia. Ő, a Lélek a szegények atyja, a bőkezűség istene, az édes vigasz, a vendég, a lélekújulás. Ő a könnyülés, az enyhülés, a fény és a tiszta nap az ember számára. Ő az ihlet, az égből leszálló, termékenyítő eső, a sebek orvosa, a fagyosak felmelengetője. Ő az arc nélküli, mégis oly eleven, oly csodálatos Isten! Ő a levegő, amelyet nem látunk, de amely által látunk, amelyet nem ragadunk meg, de amely magába ölel minket, amely nélkül nincs élet.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .