Az arc nélküli Isten?

 

Miért van ez így? G. Greshake a Szentháromságról írott könyvében úgy fogalmaz, hogy a Szentlélek az „arc nélküli Isten”. Jézus Krisztus alakja – megtestesülése okán – jól megragadható, emberileg könnyen megközelíthető. Ő pedig azt mondta: „Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,9). A nyugati ikonográfia komolyan vette ezt az evangéliumi mondást, s az első isteni személyt rendre ugyanolyannak festette le, mint Jézust (férfialak szakállal, dús hajjal), csak jóval idősebbként ábrázolta: ősz hajjal, megöregedett arcvonásokkal fejezte ki az atyaságot. A Lélek azonban „nem nyert arcot” sem a Szentírásban, sem az egyházi hagyományban. Voltak ugyan kísérletek emberként való megjelenítésére, de akkor is a Szentháromságon belül, Ábrahám három vendégének mintájára ábrázolták (mint Andrej Rubljov híres ikonján) – ám a Szentlélek emberforma arca még itt is „arctalan”, nincs önálló karaktere, egyénisége, pontosan ugyanolyan, mint a másik kettő. Nem véletlen, hogy az egyház idővel meg is tiltotta a Lélek emberként való ábrázolását, mivel az nem adta, nem adhatta vissza azt a gazdagságot, amelyet a Szentírás kinyilatkoztat róla.


Hiszen ő a szél, a tűz, a fergeteg, az erő, a hatalmas cselekvő, az éltető, a sugalmazó, a vezető. Ő az, aki galamb vagy éppen láng képében leszáll. Mennyi kép – de sajátos módon mindegyik „arc nélküli”. Bizony, emberként nehéz személyes kapcsolatot kiépíteni vele.

Ám ha jól meggondoljuk, ez az arctalanság akár ajándék is lehet: nem engedi meg, hogy a Lélek bevonódjon mindenféle emberszabású (ál)misztikák ömlengésébe és érzelgősségébe, ahogyan ez – nagyon sajnálatos módon – Jézus Krisztussal vagy akár még az Atyával is megtörténik. Ő, a Lélek, megőrzi tisztaságát, érintetlenségét az emberi képzelgéssel szemben. Ezért minden, amit róla kimondunk, sajátos mélységre tehet szert. Igen, a Léleknek nincs hozzánk hasonló arca, de van egy olyan mélysége, amelyet a költői képek túlcsordulásával énekel meg a pünkösdi szekvencia. Ő, a Lélek a szegények atyja, a bőkezűség istene, az édes vigasz, a vendég, a lélekújulás. Ő a könnyülés, az enyhülés, a fény és a tiszta nap az ember számára. Ő az ihlet, az égből leszálló, termékenyítő eső, a sebek orvosa, a fagyosak felmelengetője. Ő az arc nélküli, mégis oly eleven, oly csodálatos Isten! Ő a levegő, amelyet nem látunk, de amely által látunk, amelyet nem ragadunk meg, de amely magába ölel minket, amely nélkül nincs élet.

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.