Egy dobozos kisteherautó menekülteket szállít. A szűk helyre összezsúfolt emberek alig kapnak levegőt. A jármű egy folyó partján áll meg, az embercsempészek hamarjában csónakokba terelnek mindenkit. Kisvártatva feltűnik a határrendészet hajója, lövések dördülnek, a menekültek nagy része beleesik a folyóba. Egy szír fiú, Aryan (Jéger Zsombor) kijut a vízből, rohan, ahogyan csak a lába bírja, amíg meg nem állítja egy rendőr. Sápi László (Cserhalmi György) rákiált a fiúra, az megáll, tesz egy félreérthető mozdulatot, ami miatt a rendőr többször rálő. Úgy tűnik, a fiú meghalt – a rendőr ott is hagyja –, ám egyszer csak magához tér és felemelkedik a levegőbe.
Aztán leesik a földre. Valahogy ilyen lelkiállapotba kerül az is, aki megnézi Mundruczó Kornél legújabb moziját, amely a rejtélyes Jupiter holdja címet kapta. (A Jupiter negyedik legnagyobb holdját Európénak hívják.) Egy filmnél egyáltalán nem baj – sőt, kifejezetten érdekfeszítő –, ha több síkon értelmezhető, ha egyszerre akár két-három fontos kérdést is feszeget. Az elején úgy tűnik, a Jupiter holdja is ezen alkotások közé tartozik. De ahogy peregnek a filmkockák, kezdünk zavarba jönni. Mintha nem tisztázták volna magukban az alkotók, hogy mit is szeretnének tulajdonképpen. Elérkezünk egy elágazáshoz, majd elindulunk az összes lehetséges úton, egyszerre.
Az első, a fő irány Stern Gábor (Merab Ninidze) és a fiú kapcsolata. A befogadó állomás orvosa – aki egy műhiba miatt nem folytathat rendes praxist – fedezi fel Aryan különleges tehetségét. Persze rögtön meg is látja benne a lehetőséget. Megszerezve egy kollégája VIP-pácienseinek névsorát, elindul a fiúval pénzt keresni. Aryan minden betegnél másként mutatja be képességét, és mást is ér el vele. E népmesei motívum kibontása azonban a harmadik találkozás után váratlanul megszakad. A film egy másik vonulata Sápi László rendőr nyomozása, akinek tudomására jut, hogy a fiú tud lebegni. Ezzel azonban nem igazán akar foglalkozni, egyszerűen csak el akarja tüntetni a lövöldözés tanúját.
A film valósághűen tárja elénk a menekültek helyzetét, az aktuálpolitikát azonban kerüli, csupán egy röpke pillanatig bírál. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy a menekültek viszontagságait bemutatva ránk bízná a döntést. Úgy tűnik, mindez csak a díszlet valami máshoz, ám az nem világos, pontosan mihez.
A kritikusok egyöntetűen dicsérik a film képi világát, megjegyezve, hogy ilyet magyar filmen még nem láttunk. Rév Marcell operatőr valóban kiváló munkát végzett. Jól sikerültek a víz alatti felvételek, az autós üldözési jelenet is remek lett. Az is egészen eredeti, amikor a fiú egy bűnöző lakását centrifugává változtatja. Sokszor emelkedhetünk együtt az égbe Aryannel, ami kétségkívül lenyűgöző. E realista, sőt hiperrealista alkotásból azonban valahogy kilóg ez a repkedés. Értelmezhetnénk allegóriaként: ahhoz, hogy lásd a valóság igazi arcát, változtass nézőpontot. Lenne is min változtatni, hiszen a felbukkanó szereplők legtöbbje – mint ahogyan az egész társadalom – küzd a maga démonaival. De azt már nem tudjuk meg, mi az a más, ami így feltárulhatna előttünk.
A lebegő Aryanről mindenki megállapítja, hogy csak angyal lehet. Jellemző, hogy a XXI. századi ember az angyalok tulajdonságai közül csak a repülni tudást, esetleg a halhatatlanságot ismeri. De milyen hatással van korunk emberére egy angyal? Az orvos jelleme mintha fejlődne az események során, kezdi másként látni a saját helyzetét, de csupán az a biztos, hogy honnan indult, az már nem, hogy hova jut el. „Csak vízszintesen nézünk, magunk fölé sosem” – mondja Stern doktor. De vajon mit jelent itt a felfelé? Az eget, a csillagokat, az angyalokat vagy Istent?
A Jupiter holdjának főhőse egy szuperképességű menekült, a film készítőinek nézőpontja azonban nem egyoldalú. Az egyik menekült férfi, akinek sikerül megvezetnie a doktort, merényletet követ el, mintegy jelezve a helyzet bonyolultságát. A történetvezetés végig nem egyenletes, ezen a ponton azonban már túl nagyot bicsaklik a dramaturgia. A robbantás után a sebesült Aryan felrepül, de a film itt nem ér véget – még egy árulást és egy fegyveres összecsapást is végig kell néznünk addig, amíg a fiú ismét fel nem emelkedik, körülvéve az őt bámuló, megbabonázott emberekkel.
Bár… Mi vajon mit tennénk hasonló esetben? Csak állnánk ott, „égre emelt tekintettel”?
