Az amerikai demokrácia példája

A fegyverrel ránk erőltetett kommunista diktatúra bukása után az időközben a fél világon meghonosodott demokráciát akartuk életre kelteni nálunk is. Nem igazán sikerült, ezt be kell látnunk. Mindenki felelős ezért, aki a politikában részt vett, akár csak tudatos szavazóként, de egyesek felelőssége kiemelkedő.
Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia elhalóban van, Amerikában mindenesetre. A nemrég agydaganattal operált nyolcvanegy éves amerikai szenátor, John McCain, aki 2008-ban a republikánusok elnökjelöltje volt, reméljük, nem utolsó, július végén mondott beszédében rácáfolt erre, magával ragadva hallgatóit a Kongresszus falain belül és kívül. A legnagyobb elődökhöz méltó hangnemben tett hitet a pártokon felülemelkedő hazafiság, a nehéz ügyek kompromisszumos, a kormánypárt és az ellenzék közös nevezőjét megtaláló megoldása mellett. „Csak széles körű együttműködéssel lehet eredményeket elérni. Bízni kell egymásban. Így jobban szolgáljuk azokat a polgárokat, akiket képviselünk – hangoztatta. – Ne hallgassuk a bombasztikus nagyszájúakat a rádióban, televízióban, interneten. Pokolba velük! Ők semmi jót nem akarnak a népnek. Csak a mi hibáinkon élősködnek. Tisztelni kell a véleménykülönbséget, és ha nem kell feladni alapelveinket, a megegyezésen kell fáradozni.” Javasolta, hogy ebben a szellemben találjanak mindkét oldal számára elfogadható megoldást az Obama által bevezetett egészségbiztosítási rendszer felváltására, nem erőltetve rá a pillanatnyi többség akaratát a kisebbségre. Beszéde végén hitet tett amellett, hogy az Egyesült Államoknak a jövőben is az emberiség javát szolgáló nemzetközi rend, a szabadság és az igazságosság élharcosának kell maradnia.
McCain egész életpályája, vietnámi katonai szolgálata és ötévnyi kegyetlen hadifogsága, majd politikai tevékenysége bizonyítja, hogy szavai őszinték. Érvényesek, alkalmazhatók-e a magyar politikára?
Látjuk, hogy rendőrállam és katonai diktatúra nélkül is lehet olyan döntéseket hozni, amelyeket a társadalom jelentős része ellenez. Vagy tudás és önálló vélemény hiányában beletörődik abba, amit „fönt” elhatároztak. Vagy az egyoldalú propaganda hatására jónak hiszi azt, ami nem az. De mennyivel tartósabb és eredményesebb az olyan politika, amelyet széles körű egyetértés és támogatás övez. A külpolitikában kézenfekvő, hogy nagy erőt ad, ha minél több párt és politikai irányzat támogatja az adott irányvonalat és döntéseket. De a belpolitikában sem mindegy, hogy a törvények és a kormányzat lépései, intézkedései hogyan születnek: jó és tárgyilagos vitákban, ellenvéleményeket is meghallgatva, indokolt esetben elfogadva, vagy a pillanatnyi számszerű többség hozza azokat, figyelmen kívül hagyva, lesöpörve minden ellenvetést. Éppen a többség korlátozására hivatott a sok demokráciában működő második kamara, szenátus, „Lordok Háza”. Ugyanezt a célt szolgálja az, hogy a legfontosabb törvények elfogadásához általában nem elegendő az egyszerű többség, a képviselők kétharmadának, az alkotmány módosításához pedig általában a négyötödének a támogatása szükséges. Norvégiában az alkotmányt csak két ciklusban fönnálló egyetértéssel lehet megváltoztatni.
De lépjünk túl a parlamenti kereteken. Jelenleg érvényes Alaptörvényünk az 1848-as tizenkét pontot idézve azzal a nemes óhajjal zárul, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés”. A ma élők többségének igen kevés fogalma van a háborúról, annak borzalmairól. Amit a ma sok helyen dúló háborúkról a képernyőn lát, az olyan, mint egy mesterséges izgalmat kiváltó film, fikció. A szabadság elvont fogalom, általában csak a hiányát érzi meg az ember. Egyetértés pedig nincs, aki ezt nem veszi észre, az vak és süket. Más országokban is ritka a teljes egyetértés a köz ügyeiben, de nem mind­egy, hogy korrekt viták zajlanak-e a közéletben, vagy kölcsönös a gyűlölet, ami akár polgárháborúhoz is vezethet. Ha egy jó és sikeres országban akarunk élni, akkor meg kell fékeznünk önös indulatainkat, le kell győznünk szenvedélyeinket, tisztelnünk kell egymás véleményét, a miénktől eltérőt is, vitapartnereink viselkedésében, érvelésében a jó szándékot kell feltételeznünk.
Ha figyelmesen olvassuk Jézus Krisztus tanításait, akkor rájövünk, hogy ő a demokrácia prófétája is volt.