Az amerikai Barbizon

Különleges, Japánból származó vörös rózsabokor virágzik éppen egy connecticuti ház teraszán, a korláton egy fiatal hölgy ül hatalmas kalapban, fehér ruhában, mosollyal az arcán. Derekán – stílusosan – ugyancsak piros öv díszeleg, mintegy a rózsabokor ellenpontjaként. A képet Philip Leslie Hale festette 1908-ban, a Florence Griswold House környékén, az Atlanti-óceánhoz viszonylag közeli, romantikus vidéken, az Egyesült Államokban. Mi tagadás, számunkra nem igazán csengenek ismerősen ezek a nevek. Akárhogy is nézzük, Amerika messze van…
A képzőművészeti ismereteink legtöbbször bizony Európára korlátozódnak, pedig olyan sok minden van a többi földrészen is, ami figyelemre méltó. Japánról még csak-csak tudunk valamit, rögtön beugrik Hokusai vagy Utamaro neve, leheletfinom vonalas rajzaik, színes fametszeteik. Köszönhetjük ezt azoknak az utazóknak, akik a XIX. század folyamán vették a fáradságot, és kutatómunkát végeztek a távoli vidékeken. Felfedezték az európai ember számára az úgynevezett barbár művészetet, az afrikai és a polinéziai népek kultúráját. A japán művészet óriási hatással volt a francia impresszionistákra, gondoljunk csak Gauguinre, vagy Van Gogh képeire, kedvenc lakkozott japán fadobozára és egyéb tárgyaira.
Az amerikaiak esetében éppen fordítva volt, ők utaztak Európába, Párizsba, a művészvilág akkori fővárosába, hogy új impulzusokat szerezzenek. Meg akartak ismerkedni az ottani művészeti törekvésekkel, a XIX. század francia festőivel. A tengerentúli festészetről sok mindent megtudhatunk az Uránia Nemzeti Filmszínház legújabb produkciójából, a Festői kertek – Amerikai impresszionizmus című dokumentumfilmből, az Exhibition on Screen sorozat újabb darabjából. E nagyszerű filmet is Phil Grabsky írta és rendezte, aki már jó néhány festőről készített
dokumentumfilmet az elmúlt években. Az Én, Claude Monet, a Renoir, a megosztó művész vagy a Goya című alkotások szintén az ő nevéhez fűződnek.
Ez az amerikai impresszionizmust bemutató film elsősorban festőkről szól, de a kertfestészeten túl megismerkedhetünk általa a növények telepítésének különböző változataival, és azzal is, hogy a vidéki veteményes miként alakul át virágoskertté a XIX. század folyamán. Egészen komoly történelmi áttekintést kaphatunk az egyre inkább iparosodó Amerikai Egyesült Államok gazdasági fejlődéséről, a mind nagyobb számban érkező bevándorlókról. A korábbi, feudális jellegű kisvárosok idővel kéményekkel tűzdelt, zsúfolt, szennyezett iparvárosokká váltak. Kellett a munkáskéz, a betelepülőket napközben szinte elnyelték a kő- és a szénbányák. Csak a gazdagabb polgárok, gyártulajdonosok tehették meg, hogy kiköltöztek a városon kívülre, vidéken megépült családi házaikba, egészségesebb környezetbe. Mint a filmből kiderül, ezeket az akkor még kisebb házakat eleinte csak hétvégi kiruccanásokra használták, aztán ahogy múlt az idő, a tulajdonosok egyre többet tartózkodtak a nyaralóikban.
Kezdhetnénk úgy is, mint a mesében: volt egyszer egy lány…, illetve a mi történetünkben egy elegáns hölgy, Florence Griswold, aki kezdetben még csak egy-egy hétvégére hívta meg a barátait a Connecticutban lévő birtokára. Ahol akkoriban már nem csupán egy kis háza volt, hanem egy meseszép porti­kusszal, jón oszlopfőkkel, timpanonnal díszített, kastélynak is beillő villája. Ez a ház ma a Florence Griswold Museum. Itt található Amerika egyik jelentős impresszionista kiállítása. Phil Grabsky filmjének is ez a gyűjtemény képezi az alapját. Ezt a helyet amerikai Barbizonnak is szokás nevezni. A birtok körül jött létre az Old Lyme művésztelep, a Párizs melletti fontainebleau-i erdő szélén fekvő falu, Barbizon után, melynek neve a barbizoni iskola révén vonult be a művészettörténetbe, s amelynek tagja volt – hogy csak néhány nevet említsünk – Jean-Franois Millet, Camille Corot, Gustave Courbet és a magyar Paál László is.
A festők mindig is szerettek együtt lenni, éppen ezért gyakran hoztak létre úgynevezett művészkolóniákat, ahol együtt dolgozhattak és beszélgethettek, láthatták egymás helyszínen készült alkotásait. Így volt ez a Griswold-házban is, ahol először Henry Ward Ranger (1858–1916) festőművész bérelt szobát az 1900-as évek elején. A házat a tulajdonosnő panziószerűen üzemeltette, a kétágyas szobákat a házasoknak tartotta fenn, az egyágyasokat pedig az egyedül érkezőknek adta ki. Festményeit elnézve Ranger inkább a romantikus, realista Corot-hoz, Dupréhez áll közelebb, mint az impresszionistákhoz. Igen szép erdei tájképei rendkívül kidolgozottak, hangulatosak. Henry Ward Ranger európai tanulmányúton járt, és a francia impresszionista mesterek nagy hatást tettek rá. De nem ő volt az egyetlen, aki Párizsban képezte tovább magát. Nyaranta a Griswold-házban dolgozott az egyik legsikeresebb festő, Childe Hassam is. Ő az amerikai impresszionizmus legjellemzőbb képviselője.
A férfiak mellett a női festőket is felvonultatja a dokumentumfilm. Emlékeztet bennünket Mary Cassattra, az egyik legjelentősebb amerikai impresszionistára, aki párizsi tartózkodása idején Degas hatására kezdett el új stílusban festeni. Jó ismerőse volt Berthe Morisot, aki nő létére szintén jelentős impresszionista festőnek számított. Mindkettőjük fő témája a család, az anya-gyermek kapcsolat volt. Elmondhatjuk, hogy életük folyamán remekművek egész sorát hozták létre, s már csak azért is említésre méltó a munkásságuk, mert nőként másképp látták a környezetüket, mint a férfiak. Rendkívüli módon gazdagították a világról alkotott képünket. Meglátásaik sokkal intimebbek, érzelmesebbek voltak, mint a férfiakéi. A női alkotók közül a Griswold-házban vendégeskedett még Matilda Browne, a Longarce nővérek és Ellen Axson Wilson, Woodrow Wilson elnök első felesége is.
Florence Griswold szalonjának fontos helyszíne volt az ebédlő. Az Old Lyme-ban tartózkodó festők reggelente itt találkoztak – egyikük elkezdett egy képet, majd tovább­adta, és mindenki rajzolt rá valamit. Reggeli után együtt bejárták a ház körüli kertet, és témát kerestek. Önfeledtség, remek hangulat jellemezte az itt összejött társaságot.
A film említést tesz Beatrix Farrandról (1872–1959), Amerika első női kert- és tájépítészéről is. Akkoriban az Egyesült Államokban ő volt az egyetlen női tagja az Amerikai Tájépítészek Társaságának. Több mint száztíz lakóház, vidéki otthon, közpark, botanikus kert és egyetem dicséri a munkáját, és a Fehér Ház kertjét is ő tervezte.
Az 1900-as évek elején nagyon népszerűek voltak az Amerikában őshonos növények, például a hegyi babér is, amelyet Willard Leroy Metcalf is megörökített az egyik csodaszép vásznán, amelynek a Kalmia címet adta. Hallhatunk még a filmben Celia Thaxter író és költőről is – versei közismertek voltak ebben az időben. Küzdött a női egyenjogúságért, fontosnak tartotta a madarak védelmét, s hogy ezt demonstrálja, sohasem hordott olyan kalapot, amelyet madártollak ékesítettek. Ajánlotta nőtársainak a kertészkedést, népszerűsítette a tájépítészetet, és kertklubokat hozott létre.
Még sok mindenről írhatnánk az amerikai impresszionistákkal és a kertépítéssel kapcsolatban, de attól tartok, túl sok lenne a „betű”, és az Olvasónak esetleg nem volna türelme továbbolvasni a soraimat e nagyszerűen felépített ismeretterjesztő filmről. Az amerikai festőket magával ragadta a francia impresszionisták színes, gazdag vizuális világa. Nem csoda, hogy így volt, hiszen az impresszionista képek olyan időtlennek hatnak. Monet és társai ugyan inspirálták az amerikai művészeket, de azért a tengerentúliak jelölték ki a maguk útjait. Virágzó kertekből kiinduló, optimista művészetet hoztak létre, ösztönözve ezzel a természet szépségeinek megőrzését, az Amerikában őshonos növények továbbélését és más növényfajok külföldről történő betelepítését.
Rengeteg szépen fotografált közelkép, varázslatos tájak és nem utolsósorban gyönyörű kertek várnak arra, aki veszi a fáradságot, és elmegy megnézni e különleges
dokumentumfilmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..