Az áldozatok a fontosak

Márpedig tudjuk, hogy gyakorlatilag minden normálisnak mondható gondolatot és tevékenységet gyanúsnak találtak. Azok az iratok, amelyeket őrzünk, ezeknek a megfigyeléseknek és nyomozásoknak a dokumentumai. Vagyis helyesebb lenne, ha inkább az áldozatok levéltárának hívnának minket, hiszen ezek az iratok sokkal inkább róluk, az ő meghurcoltatásukról szólnak.

A titkosszolgálatok több csoportot is nyilvántartottak, amelyeket eleve figyelniük kellett. Ilyenek voltak például az egykori katonatisztek, a nagybirtokosok, a kuláknak kikiáltott parasztok és nem utolsósorban az egyházi személyek. Az egyház azért jelentett nagy veszélyt a fennálló rendszerre, mert egyrészt a létező legnagyobb szervezet volt, másrészt, mert az ateista, materialista ideológiától semmi sem állt távolabb, mint a hitre épülő, a tisztességet, becsületet, szeretetet homlokterébe állító egyházi gondolkodás. Éppen ezért több száz olyan dosszié van a levéltárban, melyekben egyházi személyekről szóló iratokat találhatunk.

Az ötvenes években több mint egymillió ember volt a titkosszolgálatok látóterében. Ez annyit jelent, hogy – ha a családtagokat is figyelembe vesszük – az ország lakosságának a fele érintett volt valamilyen módon. Megközelítőleg ötvenhatvan millió oldalnyi irat van nálunk. Ezeknek a feldolgozása nem történhet másként, csak úgy, ha végigolvassuk őket. A beazonosítható személyek aztán bekerülnek egy számítógépes rendszerbe. Mivel azonban nem tudunk minden nevet pontosan behatárolni, ezért soha nem mondhatjuk majd azt, hogy eljutottunk a teljes feldolgozottságig. A dokumentumok megőrzése azt is jelenti, hogy digitalizáljuk az iratokat, valamint – egy norvég pályázat segítségével – amennyit csak lehet, savtalanítunk is közülük, hiszen az a papír, amelyet abban az időben használtak, rendkívül rossz minőségű.


A titkosszolgálatok különböző típusú dossziékat készítettek. Ha valakit megfigyeltek, azonnal készült róla dosszié. De léteztek úgynevezett objektumdossziék is, melyek például egy gyár vagy éppen egy szerzetesrend megfigyelése során keletkeztek. Ha valakit be akartak szervezni, akkor egy úgynevezett beszervezési (B-) dossziét nyitottak róla. Ebbe került például a megkörnyékezés terve, az aláírt nyilatkozat vagy éppen más ügynököknek az illetőről készített jelentései. Ha egy ügynök megkezdte a tevékenységét, akkor egy munka- (M-) dossziét nyitottak. Ha ma szeretnénk valakit beazonosítani, akkor előfordulhat, hogy az egyik irat segítségével nem tudjuk pontosan meghatározni a személyazonosságát, de egy másik dossziéban találhatunk róla olyan adatot, amely alapján lehetőségünk van erre.

A szolgálatok iratai közül – mint az köztudott – sokat megsemmisítettek. A dokumentumok egy részétől tudatosan meg akartak szabadulni. 1989- ben kiadtak egy parancsot, amely elrendelte, hogy meg kell semmisíteni minden iratot, amelyek a folyamatban lévő ügyekre vonatkoznak. Amikor 1990-ben a katonai főügyész körbejárta a megyéket, csupán egyetlen páncélszekrényre való iratot tudott összegyűjteni. Ma már meg sem lehet becsülni, mennyi dokumentum veszhetett el így. Ugyanakkor más szempontok is közrejátszhattak az iratok eltűnésében. 1956-ban a forradalmárok ugyanúgy semmisítettek meg dokumentumokat, mint az ávósok, természetesen más indítékkal. De helyhiány miatt is tömegével zúztak be iratokat az évtizedek során.

A fizikai kínzásokat természetesen nem dokumentálták a szolgálatok. Bármilyen részletesek is az akták, ezzel kapcsolatos feljegyzéseket nem tartalmaznak. Persze ez nem azt jelenti, hogy közvetett módon ne lehetne következtetni az iratokból a fogva tartás vagy a vallatás körülményeire. Például egy-egy fogdaügynök – az a személy, akit a fogvatartott megfigyelésére helyeztek a cellába – jelentéseiben olvashatunk olyan megjegyzéseket, hogy a fogoly nagyon fáradt, nem engedik aludni, és találhatunk benne másféle utalásokat is, amelyek a fizikai gyötrésről árulkodnak. De a kihallgatási tervekből is sok minden kiderül. Például a vallatás időtartama, amely akár tíz-tizenöt óra is lehetett. Ezalatt folyamatosan foglalkoztatták a rabot, és nem engedték pihenni még a cellájában sem. A tervben külön rubrika szerepelt a hangnemre vagy a kedvezményre vonatkozó megjegyzéssel. Ez utóbbi például utalhatott arra, hogy a fogoly megmozdíthatja a kezét – vagyis előtte ezt nem engedték neki.

Ha valaki hozzánk fordul, egy-két hét elteltével értesítést kap arról, hogy megkezdtük a munkát. A keresés elég sokáig – akár egy évig is – elhúzódhat. Azt a legnehezebb kimondani, hogy valakiről nincs adat, hiszen ezt csak a kutatómunka legvégén lehet kijelenteni.

A saját személyét érintő iratok mellett bárkinek lehetősége van kikérni azokat a dokumentumokat is, amelyek elhunyt közeli hozzátartozójára vonatkoznak. Ez persze felvet egy sajátos problémát. Ha valaki megfigyelt volt, akkor a rokona megkaphatja az iratot, ha viszont besúgó volt, akkor már nem. Sok olyan eset van azonban, amikor egy-egy személyről mindkét minőségben készült akta. Előfordulhat, hogy valaki a dokumentumokat kikérve azt látja, hogy a hozzátartozóját megfigyelték, később pedig egy tudományos publikációban esetleg arról olvashat, hogy ugyanez a rokon besúgó is volt. A kutatók ugyanis az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre és a szexuális szokásokra vonatkozó információkon kívül minden adathoz hozzáférhetnek.

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban vizsgálva kisebb az érdeklődés a titkosszolgálati dokumentumok iránt, mint máshol, mondjuk Németországban. Az idők során azonban nem csökkent a megkeresések száma: évente néhány ezren fordulnak hozzánk. Amikor a média elővesz egy-egy ügyet, akkor persze átmenetileg többen keresnek meg bennünket. Érdekes, hogy most már nemcsak az érintett korosztály tagjai érdeklődnek a dokumentumok iránt, hanem a fiatalabbak, az ő gyerekeik és unokáik is. Tapasztalatunk szerint azonban a múlttal való szembenézés nemcsak a tetteseknek, hanem az áldozatoknak is nehéz. Amikor az ’56-os forradalomban való részvételük miatt fogva tartottak kaphattak egy bizonyos jóvátételt, a lehetségesnél lényegesen kevesebben fordultak hozzánk igazolásért.

Olyan irat, amely a korszakról alkotott képünket gyökeresen átalakíthatja, már biztosan nem kerülhet elő. De egyes személyek érintettségére vonatkozó dokumentumok – akár megfigyelt volt valaki, akár ügynök – még felbukkanhatnak a feldolgozás és a kutatás során.

Lejegyezte: Baranyai Béla