Ma hazánkban ötszázezerre tehető azok száma, akik különböző, általában fájdalmas történések miatt (válás, elhagyás, haláleset, lányanyaság, gyámság) egyedül maradnak sokszor több gyermekük nevelésének feladatával, s akiknek családtagjaikkal együtt nagy lelki és egzisztenciális terheket kell hordozniuk. Nekik igazán nagy szükségük van arra, hogy új erőt, hitet, reményt találjanak élethelyzetükben. Apollónia testvérrel és az egyik tavalyi-idei résztvevővel, Andreával beszélgettünk a lelkigyakorlat tapasztalatairól.
Vannak, akik hosszas küzdelem után döntenek a válás mellett, anélkül, hogy kérnének vagy kapnának megfelelő segítséget problémáik orvoslására. Van, ahol hirtelen, szinte elviselhetetlenül fájdalmas a törés. Andreával ez utóbbi történt, élete alapjaiban rendült meg: férje egyik napról a másikra hagyta el boldog házasságuk – négy gyermek, szép ház, szilárd értékrendű életvitel – tizenöt éve után. – Biztonságérzetemet teljesen erre a kapcsolatra alapoztam, s mikor elveszítettem, nem bírtam se enni, se aludni; kórházba kerültem. Ott megéreztem valamit Istenből: bevallom, szerettem volna befejezni az akkor számomra szépséget-értelmet nem jelentő életet, de valahogy nem az én kezemben volt ez a döntés. Elkezdtem utánajárni ennek, így indultam el a katolikus hit útján. Nagy segítséget jelentett ez a lelkigyakorlat, az elmúlt egy év hihetetlenül sok kegyelmet hozott a gyermekeimmel, a barátaimmal, Istennel való kapcsolataimban. Nagyon sok életörömöt kaptam, van munkám, az alkotásban is kiteljesedtem: van olyan versem, amit megzenésítettek. Az egyetlen, amit még nem tudok, hogy a társkapcsolattal mi lesz. Számomra a házassági kötelék életre szóló, amit nem lehet megszüntetni, még akkor sem, ha a másik fél tagadja, nem látja, nem érzi. A válás ilyenformán nemcsak krízis, hanem a jövő bezárulása a párkapcsolat terén.
– A lelki ház megalapozása Istenben, ez a lelkigyakorlatunk témája – mondja Apollónia testvér. – Abban segíti a résztvevőket, hogy a házasság „házának” összeomlása után megtalálják azt az alapot, vagy visszataláljanak ahhoz az alaphoz, amelyben legmélyebb identitásunk gyökerezik. Hogy megkeressék azokat a keresztény, maradandó értékeket, amelyekre alapozva új értelmet kaphat az élet. Az ima és a hasonló gondokkal küszködők közösségének támogatása sajátos segítség lehet ebben. A lelkigyakorlatban szimbolikusan a ház kisöpréséhez is eljutunk, hogy az életükben elvesztett drachmát mint értéket megtalálják. A lelki folyamathoz, amelyen az emberek egy válás során átmennek, hozzátartozik a harag, a neheztelés önmaguk és társuk iránt, elzárkózás a barátoktól, a környezettől, akik „úgysem” értik meg őket. Ha ez nem oldódik fel, később komoly akadályokat gördíthet mind a szülő, mind gyermekei útjába. A lelkigyakorlat kiscsoportos beszélgetései nagy segítséget, felismeréseket jelentenek egymás tapasztalatai által, hogy van kiút, van megoldás a legkilátástalanabb helyzetekben is. Építjük a lelki házat, amelyben mindennek megvan a helye, a gyerekszobának is… Tudjuk, hogy az egyedülálló szülők és gyermekük kapcsolata különösen ragaszkodó lehet, hisz túl vannak már egy nagy veszteségen. A szülő bölcsességére fokozottan szükség van, érezze a gyermek a biztonságot az önállóságra nevelés mellett. A gyermek a két szülője közt valamiféle híd, de egyben ütköző felület is, nem szabad túlságosan megterhelni a „lelki társ” szereppel. – Nagyon jó a gyermekeinknek, hogy itt barátokra találnak – veszi át a szót újra Andrea. – A foglalkozást vezetők bevezetik őket a hitbe. Ha csak egyetlen olyan szép dolgot hall, ami megragad a fejében-szívében, már értelme volt eljönnünk. Ha találkozik egyetlen olyan emberrel, aki példamutató számára, már akkor is érdemes volt, hiszen az elvált szülők és rokonság ilyenkor jellemzően nem békességre-szeretetre tanítók. Olyan az egész történet, mint mikor követ dobnak a vízbe, s az újabb és újabb hullámokat vet. Bár hiszem, hogy ha jó kavicsokat dobunk be, akkor annak jó hatásai is továbbgyűrűznek.
