Fotó: Merényi Zita
Milyen indíttatásból kezdett el foglalkozni az életvédelemmel?
– Emlékszem, tizenöt éves koromban, még a szocializmus időszakában, részt vettem egy zarándoklaton a częstochowai Jasna Góra-i (Fényes-hegy) pálos kolostorban, ahol egy fotókiállítást rendeztek az abortuszról. Ilyen jellegű bemutatókat abban az időben csak egyházi szervezésben tartottak. A meg nem született, életüket abortusz miatt elveszített gyermekek fényképei megrázó hatást tettek rám. Ettől kezdve soha senki nem tudta nekem bemagyarázni, hogy az abortusz során nem emberélet kioltásáról van szó. Jóval később, a 2000-es években, amikor Lengyelországban a különböző életvédő szervezetek plakátokon, teherautók reklámfelületein, posztereken mutatták be az abortusz valóságát, kiderült, hogy nagyon sok fiatal, aki életében először látott ilyen kiállítást, a képek hatására teljesen immunissá vált a hamis propagandaszöveggel szemben, ami azt próbálja magyarázni, hogy a magzati élet nem élet, az abortusz nem gyilkosság. Amikor később a médiában kezdtem dolgozni, láttam, hogy a szerkesztők és az újságírók milyen óriási energiát fektetnek abba, hogy ne nevezzék néven a dolgokat, hanem elfödjék azokat mindenféle más kifejezésekkel. Számos cikkben mutattam be a nyelv manipulálását. Később elkészítettem egy anyagot a posztabortusz-szindrómáról; olyan nőkkel beszélgettem, akik súlyos traumát éltek meg a magzatuk elvetetése után. Egyre mélyebbre ástam bele magam ebbe a témába. Filmet forgattam, Az abortusz civilizációja címmel, amit számos országban bemutattak. Egyszer egy atya felhívott Brazíliából: tudatta velem, hogy a film szövegét lefordították portugál nyelvre, és néhány tízezer példányban kiadták DVD-n. Amikor Brazíliában törvényt akartak hozni az abortuszt szigorítása érdekében, a brazil parlament valamennyi képviselője megkapta ezt a DVD-t. Később az eutanáziáról is készítettem filmet, amelynek a Halál kívánságra? címet adtam. Lengyelországban megnyerte a legjobb dokumentumfilm díját.
Mivel magyarázza, hogy a fejlett nyugati társadalmakban szinte általánosan elfogadottá vált az a nézet, mely szerint az abortusz és az eutanázia nem bűn? Az utóbbi esetében a támogatók ráadásul a humánumra hivatkoznak, a szenvedés megszüntetésére.
– Ebben az esetben az erkölcsös magatartás horizontjának mozgó törvénye érvényesül. Mit jelent ez? Először is bevezetnek bizonyos jogi megoldásokat mint kivételes lehetőségeket. Ezeket valamilyen nagyszabású média- és társadalmi kampány előzi meg, melyek elsősorban az érzelmekre hatnak; együttérzést, sajnálatot keltenek az emberekben. Például hirdetik, az eutanáziát azért kell végrehajtani, hogy könnyítsenek a betegen, akinek kibírhatatlan szenvedései vannak. Az érzelmi bevezetés után az emberek idővel hozzászoknak, hogy ezek jogilag létező jelenségek, így az addigi kivételek szabállyá válhatnak, melyeket egyre inkább kiterjesztenek. Arisztotelész óta tudjuk, hogy a jognak van úgynevezett mintateremtő szerepe. Az emberek úgy gondolják, ha valami jogilag megengedett, akkor az jó. Ha tiltva van, akkor rossz. Ezért mondom, hogy az ember erkölcsi-etikai horizontja mozgásban van, változik. Így aztán ami jogilag kivételt képezett, egy idő után kötelezővé lesz; ami pedig szabály volt, az kivétellé válik. Mindehhez szemantikai forradalom is társul, a szóhasználat módosítása. A Jézus előtt néhány száz évvel élt Konfuciusz azt mondta, ha meg akarjuk változtatni a világot, először a nyelvet kell megváltoztatni, mert ahogyan beszélünk, úgy gondolkodunk, és ahogyan gondolkodunk, úgy cselekszünk. Minden nagyobb forradalmat valamilyen nagy nyelvi változás előzött meg. Az 1789-es francia forradalom előtt Diderot és társai megírták a nagy francia Enciklopédiát. A kommunistáknak is megvolt a maguk bolsevik beszédmódja. Ma is azt látjuk, hogy változás áll be a szavak használatában, ami legitimálja a társadalmi változásokat. Az abortusz esetében nem arról beszélnek, hogy megölik a megfogant gyermeket, nem azt mondják, hogy itt egy emberről van szó, hanem azt, hogy csak egy zigótáról, sejtcsomóról; az abortuszt csupán a terhesség megszakításának, magzatelhajtásnak, beavatkozásnak nevezik. Nőgyógyászati hirdetéseken olyasmi is szokott szerepelni, hogy a havi vérzés indukciója; hivatalos dokumentumaiban az ENSZ a reprodukciós egészség és jogok terminológiával beszél róla. Ezek a kifejezések elhomályosítják, elfödik a valóságot. Az abortuszok áldozatait ábrázoló fényképek bemutatását pedig tiltják. Manapság minden akciófilm tele van drasztikus, véres jelenetekkel, de amikor az abortusz valóságának bemutatásáról volna szó, akkor hirtelen mindenki roppant érzékennyé válik, és a hatóságok nem engedélyezik ezt, arra hivatkozva, hogy a vér látványa felzaklatja az embert.
Az abortuszt pártolók meghamisították a statisztikai adatokat is. Erről Bernard Nathanson doktor is beszélt, aki, mielőtt életvédővé vált, a 60-as, 70-es években abortuszpárti kampányt szervezett az Amerikai Egyesült Államokban. Akkoriban szándékosan úgy kommunikálták az adatokat, mintha a ténylegesnél több volna a legális abortuszok száma, és meghamisították, hogy az amerikai népesség milyen mértékben támogatja az abortuszt. Itt is nagyobb számokat mondtak a valóságosnál, hogy úgy tűnjék, a többség valójában az abortusz mellett foglal állást. Így manipulálták a társadalmat, hiszen a demokráciában a többségnek mindig igaza van.
Ma már azonban sajnos nincs szükség hamis számokra. Évente több mint ötvenmillió abortuszt hajtanak végre világszerte, ami azt bizonyítja, hogy a többség igent mond a magzati élet elpusztítására…
– Ez országonként változik. Az amerikai Pew Research Center által a közelmúltban végzett kutatások szerint mintha még mindig létezne a vasfüggöny Európában. A vizsgálat kiterjedt a homoszexualitás, az abortusz és az eutanázia jelenségére is. Nyugaton szinte általános az abortusz és az eutanázia elfogadottsága, a keleti területeken viszont nagyobb az ellenzők száma. Lengyelországban például a többség ellenzi az abortuszt. A törvényi szabályozás szerint Lengyelországban három esetben engedélyezett az abortusz: ha a magzatnak valamilyen visszafordíthatatlan betegsége van, ha az édesanyának veszélyben forog az egészsége, illetve ha erőszak vagy vérfertőzés révén fogant meg a gyermek. Egy polgári kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy az eugenikus vonatkozást vegyék ki a törvényből, vagyis ne lehessen a magzatot a betegségére hivatkozva megölni. Az első ilyen kezdeményezést több mint 600 ezren írták alá, a mostani pedig éppen a Szejm (a kétkamarás lengyel parlament alsóháza – a szerk.) illetékes bizottsága előtt van, ott tárgyalják. Sajnos igaz, hogy az emberek tudatában is megtörténtek a kedvezőtlen változások, de szemben Nyugat-Európával, ahol az állampolgárok többsége egyértelműen támogatja az abortuszt, az Egyesült Államokban például nagyon erős küzdelem zajlik az életért. Az amerikai társadalom nagyon megosztott ebben a kérdésben, rendkívül aktívak az életpárti (pro-life) mozgalmak.
Vissza lehet-e még fordítani a kedvezőtlen tendenciákat?
– Bízom abban, hogy Nyugat-Európa előbb vagy utóbb visszatér az élet támogatásához. Gyanítom, hogy a próféta, vagyis a muszlimok erős nyomására. Az a civilizáció, amely megöli a gyermekét, halálra van ítélve. Amikor Szerbiában jártam, egy orvos azt mondta nekem: a háború után kilencven százalék szerb és tíz százalék albán élt Koszovóban. A szerbek nem akartak gyermeket, rengetegen végeztettek közülük abortuszt, az albánoknak pedig több gyermekük is volt. Néhány évtizeden belül megváltoztak a népességi arányok, és egyszer csak kiderült: már csupán tízszázaléknyian vannak a szerbek, és a lakosság kilencven százalékát az albánok teszik ki. Nem volna szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Teremtés könyvének első áldása úgy szól: „Szaporodjatok, sokasodjatok (…) hajtsátok uralmatok alá a földet!” Aki nem termékeny, az nem tudja uralma alá venni a földet. Ez egyszerű biológiai törvényszerűség. A nemzetnek, amelynek nincs bölcsője, nincs jövője sem.
Miként lehetséges, hogy a nyugati társadalom nem ismeri föl ezt?
– Az ókorban a Római Birodalom is rendkívül magas fejlettségi szinten állt, mégis megbukott. Nem a külső invázió hatására, hanem a saját belső erkölcsi meghasonlása következtében omlott össze. Egy kínai közmondás szerint a gyenge állam erős férfiakat szül. Az erős férfiak aztán erős államot teremtenek. Az erős állam viszont gyenge férfiakat szül, és a gyenge férfiak gyenge államokat hoznak létre. Ez a jelenség bizonyos ciklusonként ismétlődik. Amikor Európát kívülről fenyegette veszély, két válasza volt erre: a kard vagy a kereszt. Most egyik sincs ezek közül. A társadalom elnőiesedett és teljesen pacifikálódott. A Római Birodalom akkor esett el, amikor a panem et circenses (kenyeret és cirkuszt) vált a fő ideológiává. Ugyanez ismétlődik ma is, amikor a jelszó: fogyasztás és hedonizmus. Nincs meg a lélek ereje az emberekben, és ebbe az ürességbe szükségszerűen be fog hatolni egy erős önazonosság.
A mai világban az életvédő mozgalmak és a keresztény egyházak az árral szemben úsznak, mint a pisztrángok.
– Ez valóban így van, hatásuk mégis erős. Ott van például az Egyesült Államokban a rendkívül aktív életvédő tevékenységet folytató keresztény filmek mozgalma. Kiemelnék két, a közelmúltban bemutatott alkotást. Az egyik a Gosnell. Ez a neve egy abortuszok ezreit végző, hírhedt orvosnak, aki a klinikáján elképesztő körülmények között, különféle dobozokban, edényekben és zacskókban tárolta az abortált gyermekek maradványait. Az igaz történeten alapuló film elrettentő erővel mutatja be a gonosz kegyetlen ténykedését a világban. A másik film címe Unplanned (Nem tervezett). Ez Abby Johnson igaz történetét mutatja be, aki egy abortuszklinika igazgatónője volt. Egyszer fölkérésre asszisztált egy abortusznál. Végignézte, ahogyan a magzat menekülni próbál a beavatkozás során, és ez annyira megrendítette, hogy abortuszellenes aktivista lett belőle. A film már a bemutató utáni első hétvégén rekordot döntött, több millió dollár bevételt hozott, hatalmas az érdeklődés iránta. (Zaymus Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója aláírásgyűjtést kezdeményezett, hogy minél előbb behozzák Magyarországra a filmet – a szerző). A legutóbbi, idén májusban Torontóban rendezett abortuszellenes felvonuláson Abby Johnson is részt vett, és nagy képernyőn, élőben vetítették ki az ultrahangos felvételt a megfogant kisbabájáról. A filmeknek, a képeknek óriási a megszólító erejük, sokkal erőteljesebb a hatásuk, mint a szavaknak. Az Unplanned című film megtekintése után sokaknak teljesen megváltozott az abortusszal kapcsolatos véleménye, ezt tanúságtételek igazolják. De megemlíthetem a szintén amerikai Francine Rivers Az ártatlanság gyermeke című regényét is. A lányom osztálytársnői abortuszpártiak voltak, de a könyv elolvasása után ők is az élet oldalára álltak.
Felesége, Angelika kárpátaljai magyar. Öt gyermekük született. Angelika a legjelentősebb lengyel keresztény rockegyüttes, a 2Tm2,3 énekesnője. A zenekar nevét adó bibliai idézet így szól: „Fáradozz, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki Istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött.” Ez mindkettőjük ars poeticája?
– A feleségem egy evangelizációs rockegyüttesben énekel, amelynek tagjai megtért rockzenészek. Hálát adnak Istennek, és misszionálnak is a zenéjükkel. A kultúrának óriási az evangelizációs értéke. Sajnos napjainkban az Egyház kicsit visszalépett a kulturális mecénási szerepéből. Pedig a képzőművészet, a zene régen szakrális volt, és a legnagyobb művészeti alkotások az Egyház megrendelésére jöttek létre. Michelangelo, Leonardo da Vinci, Beethoven – hosszasan sorolhatnám azokat a művészeket, akik egyházi fölkérésre alkottak. Az Egyház azonban ma nem értékeli jelentőségéhez méltóan a művészetet. A múltból él, és nem fordít kellő figyelmet a kortárs kultúrára. Ma nincs jelentős szakrális építészet, zene, egyáltalán, kultúra. A keresztényeknek sokkal jobban kellene törődniük a kultúrával, amely az evangelizáció hatékony eszköze lehet. Ezért veszítünk a kultúrharcban, mert nem vagyunk jelen a kultúrában. Angelika zenekara kulturális evangelizációt végez. És filmjeimmel, írásaimmal én is ezt teszem.
