Hírek

Ökumenikus lelkészkörök találkozója – Hogyan építette az egyházat Pál apostol? címmel ötödik alkalommal került sor az Ökumenikus Lelkészkörök Találkozójára Gödöllőn, március 19-én. Az ország különböző részein tevékenykedő lelkészkörök egész napos programján Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, biblikus professzor és D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök is tartott előadást. A programot csoportos beszélgetés, imádság egészítette ki. Magyar … Olvass tovább

„Krisztus hűsége, a pap hűsége”

XVI. Benedek pápa meghirdette „a papság különleges évét”, amely ez év június 19-től 2010. június 19-ig tart. Idén emlékezünk ugyanis Viennay Szent János, az ars-i plébános halálának 150. évfordulójára, aki a Krisztus nyáját szolgáló pásztor hiteles példaképe volt.

Hogy ne maradjon keresztények nélkül…

Gyűjtés a Szentföld javára – A pápa és az egyetemes egyház aggódik a szentföldi keresztények sorsáért, akiket az erőszak gyakran elvándorlásra kényszerít. Nagyböjtben a Keleti Egyházak Kongregációja levelet küldött a világ püspökeinek, melyben a szent helyek támogatását kéri. „A földet, amely a kereszténység bölcsője volt, az a veszély fenyegeti, hogy keresztények nélkül marad” – figyelmeztet … Olvass tovább

Merjünk szembeszállni a keresztényellenességgel!

George Pell bíboros, Sydney érseke egy londoni konferencián arra buzdította a keresztényeket: szedjék össze önbizalmukat és bátorságukat, hogy bátran szembe tudjanak szállni a nyugaton egyre erősödő vallási és szekuláris intoleranciával. A bíboros március közepén az oxfordi egyetem Newman Társasága által rendezett konferencián beszélt, melynek témája a vallási és a szekuláris intolerancia volt. Előadásában figyelmeztetett, hogy … Olvass tovább

Az ártatlanul kivégzettekért ‒ Székesfehérváron

1945. március 22-én Székesfehérvárt is elérték a szovjet csapatok. A Rác utcában tizenkét férfit végeztek ki a katonák. A történtek évfordulóján avatták fel az ártatlanul kivégzett áldozatok emlékére állított táblát, amelyet Spányi Antal püspök és Dalibor Milenkovity, a szerb ortodox egyházközség lelkésze áldott meg.

Rövid hírek

Fellépései előtt imádkozik – Plácido Domingo, a hatvannyolc éves spanyol sztár tenor a Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitungban március 15-én megjelent nyilatkozata szerint minden fellépése előtt Szent Cecíliához, a zene védőszentjéhez fohászkodik; de nem a sikerért, hanem azért, hogy meg tudjon felelni az operaszerzők csodálatos zsenijének. (KNA)

„Hétpróbások”

Önkéntes diákmunka Sásdon és környékén – A fiatalok tizenegy helyszínre tervezték március 28-i önkéntes napjukat. A négy-hat fős, főként felső tagozatos és középiskolás diákokból álló csapatok fotókat készítettek településük jelentősebb természeti és épített örökségéről.

Taizéi hírek

Találkozás Francesco testvérrel – A taizéi közösség Magyarországért felelős tagja, Francesco testvér március 16. és 24. között Magyarországon tartózkodott, és közösségeket látogató körútja során március 23-án, hétfőn Székesfehérvárra is ellátogatott.