Új Ember
A fogságból szabadult Tom atya tanúságtétele
Lenyűgöző tanúságtétel a hitről: ezt látták azok a szaléziak, akik szeptember 12-én Rómában találkoztak Tom Uzhunnalillal, miután kiszabadult végre másfél évig tartó fogságából.
Az értelmiség a megmaradás záloga
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szeptember 13-án megjelentetett nyilatkozatát közöljük az alábbiakban.
Kisboldogasszonyt köszöntötték a bácsfa-szentantali búcsún
A vérrel könnyező Szűzanya kegyhelyén, a csallóközi Bácsfa-Szentantalon kétnapos búcsúval ünnepelték Szűz Mária születését. Szentmisét mutatott be Snell György és Pápai Lajos püspök. Az eseményekről Srankó László plébános tájékoztatta szerkesztőségünket.
Isten segítségével elkezdődött a béke útja
A Szentatya szeptember 13-án az ötnapos kolumbiai útjára tekintett vissza a délelőtti általános kihallgatás keretében. Hangsúlyozta, hogy a kolumbiai nép tanúságtétele gazdagságot jelent az egész Egyház számára.
Az életet választotta
Lemondott az eutanáziáról a pápa hatására egy kolumbiai asszony
Negyven nap az életért
A magyar főváros is bekapcsolódik a legnagyobb életvédő mozgalomba: szeptember 27. és november 5. között Budapesten virrasztanak és böjtölnek a kezdeményezés hazai résztvevői.