Magyar zarándoknap Mariazellben

A magyar zarándoknap hagyományát öt éve elevenítették fel újra. A hazánk különböző területeiről érkező zarándokok énekelve vonultak a maria­zelli bazilikához, ahol Frater Michael superior szeretettel köszöntötte őket. Beszédében szólt arról is, hogy a magyarok nem idegen turistaként járnak e stájerországi kisvárosban; otthon érzik magukat ezen az ausztriai kegyhelyen. Felidézte, hogy Mariazellbe a XIV. század óta rendszeresen érkeznek magyar zarándokok, akik itt is a Magyarok Nagyasszonyához imádkoznak.
A kegyoltárnál bemutatott koncelebrált szentmise kezdetén Székely János püspök kiemelte: „Minden zarándoklat ősmintája a tékozló fiú hazatérése. Hálát adunk azért, hogy itt lehetünk az atyai házban. Isten kitárt karral, végtelen szeretettel fogad minket. Ő alkotta a világot és mindannyiunkat, örök szeretettel. Hálát adunk, hogy itt lehetünk a Szűzanyánál, mennyei édesanyánknál. Idehozzuk kéréseinket, fájdalmainkat, örömeinket, családjainkat és egész nemzetünket.”
Homíliájában a főpásztor párhuzamot vont a szentírási szakaszok fényt és örömet árasztó szavai és a mai emberre jellemző szomorúság között: „Kudarcok, nehézségek… Kinek kell az életünk, számon tartja-e valaki a könnyeket?” – tette fel a kérdést. A Biblia arra tanít, hogy igazi öröme csak annak lehet, aki beengedi az életébe Isten Igéjét. Az öröm annak az embernek a sajátja, aki megnyitja az életét, a családját és a hétköznapjait Isten felé – fogalmazott Székely János püspök.
Kopp Mária családkutatóra hivatkozva homíliájában arról is szót ejtett, hogy miért mennek ma tönkre a családok. Ennek egyik oka az emberi önzés: napjainkban sokan vannak, akik állandóan önmaguk körül forognak, a maguk panaszaival, sérelmeivel vannak tele, s a másik ember vágyaival és gondjaival alig foglalkoznak. A másik ok, hogy rengeteg ember nem tudja, miért él: nincs világnézete, célja, fogalma sincs, merre tart az élete. Az öröm fentről jön, s a világ elsősorban erre szomjazik, ettől tudna gyógyulni. „A mai napon kérjük, hogy nemzetünk is nyissa meg a kapuit fölfelé. Engedjük be az életünkbe és családjainkba az élet forrását!” – buzdított szentbeszéde végén a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora.
A zarándoknap résztvevői közös keresztúti imádságot mondtak Székely János püspök és Császár István helynök vezetésével. Az imádság során elhangzott: a fiatalok élethelyzete és nemzetünk szükségei miatti szomorúságból csak az Isten iránti nagy bizalom emelhet ki bennünket.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .