Kétszázötven éves a cikói templom

Az évfordulóhoz kapcsolódóan szüreti felvonulást és bált is tartottak. Az ünnepi esemény a német testvérkapcsolatok megerősítését is segítette: a két település képviselői nyilatkozatban fejezték ki szándékukat a jövőbeni együttműködésre. Cikón korábban jelentős létszámú sváb lakosság élt, így a község lakói számára fontos az élő németországi kapcsolat.
A sváb hagyományokat követve a helyiek szeptember 30-án vidám, zenés rendezvénnyel adtak hálát Istennek a bő termésért. Másnap a templom felszentelésének 250. évfordulóját ünnepelte a falu. A szentmisét magyar és német nyelven mutatta be Udvardy György pécsi megyéspüspök és Wigand István bonyhádi plébános, német refera­túravezető.
A két testvérről szóló evangéliumi példabeszédet a főpásztor a saját életünkre vonatkoztatta. „Nem elég pusztán a szavaimmal megvallani a hitemet. Az számít, hogyan cselekszem, milyen döntéseket hozok. Igen, Uram, megyek, és teszem, amit kívánsz, mert ez az, ami a javamat szolgálja” – hangzott el Udvardy György beszédében.
A templom jubileumi ünnepének fontosságáról szólva a püspök így fogalmazott: „A templom az a hely, ahol a kimondott szavainkat megerősíthetjük, ahol a cselekedeteinket megvizsgálhatjuk. Ez az a hely, ahol a szentségekből erőt meríthetünk, ahol megerősödhetünk döntéseinkben, ahol hallhatjuk az Igét, ahol közösségben lehetünk – hogy életünk legyen, és bőségben legyen” – fogalmazott Udvardy György.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .