Európa újragondolása (2)

Október utolsó napjaiban az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) a Vatikáni Államtitkársággal együttműködésben konferenciát szervezett Európa jövőjéről. Teljes terjedelmében, folytatásban közöljük a Szentatya beszédét, amelyet október 28-án, a szinódusi teremben mondott el.

Boldoggá avatják Brenner Jánost

Ferenc pápa november 8-án kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, akit meghatalmazott nyolc dekrétum közzétételére, melyekben két vértanúság, valamint hat Isten szolgája hősies erényeinek elismerése szerepel.

Így „kisebbedem”

A fogyatékkal élőket gondozó Bárka közösség alapítója, Jean Vanier legutóbbi, novemberi hírlevelében beszámolt arról, hogy október 13-án szívinfarktuson esett át, ezért három hónapra visszavonul pihenni.

Az Eucharisztia jegyében

Papi rekollekciót tartottak Esztergomban november 8–9-én kétszázhetven szerzetes, pap és szeminarista részvételével. Jelen volt és beszédet mondott mások mellett
Erdő Péter bíboros, prímás és Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke.

Ifjúsági találkozó Kecskeméten

A főegyházmegyében évente két alkalommal tartanak ifjúsági találkozót. A hagyományos pünkösdi összejövetel mellett az őszi találkozót immár ötödször rendezték meg, idén új néven: KEFIR, azaz a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Fiataljainak Rendezvénye.