Bencés lelki központ

Önállósodik a tihanyi közösség

Még a múlt évben a tihanyi bencés közösség két fiatal tagja tett örökfogadalmat, majd Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát diakónussá szentelte őket. A folyamatosan erősödő, fokozatosan gyarapodó, lelki központtá vált közösség hamarosan önálló útra lép. Ennek feltételeiről, időpontjáról, távlatairól kérdeztük a főapátot.

„A szerzetesi élet nem múzeum”

Korzenszky Richárd bencés perjel a hivatásról

– Nem akartam Tihanyba jönni, nem titkolom. Életem legnehezebb döntése volt az, amikor Várszegi Asztrik főapát úr kérésére kimondtam az igent. De ha az ember jó szívvel aláveti magát a küldetésbe hívó szónak, abból mindig sokfajta kegyelem fakad.

„Talán az Isten is ott lakik…”

Igazodási pontok a Tetőtéri estéken

„…Ott messze, a másik parton van valami, egy épület, csakhogy nem a földön áll, az égen lebeg, alatta vastag fellegek, a fellegek alatt a tó… Talán az Isten is ott lakik, nem is a mennyben…, a víz felett és az ég alatt, a levegő közepén…”

Piaristák Veszprémben

Az ősi schola évfordulóján

Veszprémben október 22-én jeles ünnepségsorozattal emlékeztek meg arról, hogy háromszáz évvel ezelőtt Volkra Ottó János püspök (1665–1720) támogatásával megkezdhette a városban iskolaszervező munkáját a piarista rend.

Megnyílt a veszprémi Szaléziánum

Érdekességek és meglepetések a történelemből

Új egyházi intézmény nyitotta meg kapuját a veszprémi várban. Címzésében mintegy mottóként annak a francia püspöknek a nevét viseli, aki a jézusi szelíd, béketeremtő kommunikációnak a példáját mutatta fel a reformáció és „ellenreformáció” zaklatott korában.

Sümeg új díszpolgára

Barsi Balázs ferences atya, a sümegi rendház főnöke Szent István ünnepén a helyi közösség akaratából díszpolgári címet vehetett át Rátosi Ferenc polgármestertől. Az ünnepi szentmise végén adták át a díszoklevelet a házfőnöknek, méltatva a város lelki életében végzett szolgálatát, s egyúttal felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét is.

„Kötelességem gyarapítani is a hazát”

Szendi József érsek adománya

Elkelt Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek harmadik kiadásban megjelent Számvetés című önéletrajzi riportkötete, melynek bevételét még májusban felajánlotta a főpásztor a Rédly Elemér győri katolikus plébános kezdeményezésére létrehívott Összefogás az Államadósság Ellen Alapnak.

Szent Benedek ünnepe Tihanyban

Szent Benedek, Európa fővédőszentje ünnepének vigíliáján, július 10-én este megtelt a tihanyi bencés apátsági templom helyi hívekkel, helyi és vendég bencés szerzetestestvérekkel, bencés öregdiákokkal. Mint minden évben, ezúttal is gyalogos zarándoklattal, vesperással és szentmisével emlékeztek a rendalapítóra.