A rozsdafarkú nyomában

Játékos tárlatvezetés Veszprémben

A veszprémi Bíró-Giczey házat, az egykori kanonokok lakását – ahol tavaly ősszel nyílt meg a veszprémi érsekség kommunikációs és turisztikai központja, a Szaléziánum – a helybéliek „madaras háznak” is nevezik. Barokk termeinek szekkóin ugyanis csodálatos színes tollú madarak tűntek elő a restaurálási munkák során. A felújítás idején az épület még egy kedves madaras élménnyel gazdagodott: egy nap fészket rakott a kibontott téglák mélyedésében egy rozsdafarkú. Mikor észrevették az építkezés vezetői, a munkálatokkal addig vártak, míg kiköltötte tojásait, és kiröpültek fiókái.

„Pacsirta-hangok” a füredi éjszakában

Nézőtér

„…Légy büszke, Jeanne, hogy Isten ad neked a terheiből. Isten nem mindenkitől kér, tőled igen… Isten nem az erősekkel, hanem a bátrakkal van. Nem szereti a gyávákat… Észt adott a fejedbe és szívet a mellkasodba. Ez tesz hozzá hasonlóvá. Szabadon dönthetsz, mire használod…”

A forró nyári este körbeöleli az egybegyűlteket, és a romtemplom falai között feloldódik a távolság néző és szereplő között. Mindannyian egy misztériumjáték résztvevői lettünk, s miközben az előadást nézzük, tudatosodik bennünk: a személyes döntést nekünk is meg kell hoznunk egyszer. Rajtunk áll, hitünk mélységétől és erejétől függ, felvesszük-e a keresztet, felismerjük-e, elfogadjuk-e a kihívásokat, amelyekkel Isten ajándékozza meg kiválasztottait.

Szendi József érsek felajánlása

az államadósság csökkentésére

Pénteken Veszprémben, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiállítótermében megtartották Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek Számvetés című könyve harmadik kiadásának bemutatóját.

Az önéletrajzi kötetet Nagy Károly kulturális menedzser (a könyv kiadásának szorgalmazója) mutatta be a megjelent érdeklődőknek, majd a szerző szólt az új kiadványról.

Ciszterci pihenőközpont épül Balatonalmádiban

Dékány Sixtus apát a tervekről

A Zirci Ciszterci Kongregáció a rend iskoláinak diákjai számára ifjúsági (rekreációs) központot tervez létrehozni a Balatonnál. Nyári táborok, erdei iskola, de az oktatás keretein túlmutató tanfolyamok és lelkigyakorlatok is helyet kapnak majd az új intézményben, amelyhez nemrég megvásároltak egy ingatlant Balatonalmádiban. Az egykori Váci Mihály Általános Iskola épülete (melyben néhány éve megszűnt az oktatás) és ingatlanrészei ideális helyszínt biztosítanak e célra, mondja Dékány Sixtus apát, akit terveikről kérdeztem.

– Rendünk öt iskolát tart fönn az ország különböző pontjain: Pécsett, Székesfehérváron, Budapesten, Egerben, amelyekben háromezer-ötszáz diák tanul. Ha még munkatársainkat is számba vesszük, elmondhatjuk, hogy meglehetősen nagy közösség tartozik a mi felelősségi körünkbe.

Földi utunk legfőbb célja

Ács Ferenc István pálos vértanúra emlékeztek

A száz éve született pálos vértanúra, Ács Ferenc Istvánra emlékeztek szülővárosában, Tapolcán. Bátor Botond, a magyar pálos rend tartományfőnöke szentmisét mutatott be tiszteletére Brieber László tapolcai születésű balatonszentgyörgyi plébánossal a Nagyboldogasszony-templomban, ahol a helytálló szerzetest egykor megkeresztelték.

Ács Ferenc István 1938. szeptember 8-án tett fogadalmat a pálos rendben. Pécsett szentelték pappá 1941-ben. Pálosszentkúton, a budapesti Sziklatemplomban, majd Pécsett szolgált. 1950 júniusában, miután a pálosokat az ÁVO Pécsről Vácra hurcolta, titokban a pálos templom folyosóján lakott, és besegített Bolyós Rezső Ákos atyának, akit később az ÁVO szintén elvitt.

Megszólalt a harang

A Gulag áldozatainak emlékére

Az isteni irgalmasság vasárnapján harangot szenteltek a Pécsi egyházmegyében, a nagydorogi Szent István-templomban. A lengyelországi Przemyśl városának harangkészítő mesterei által Illés próféta tiszteletére megalkotott, négyszázhúsz kilogramm súlyú harang ezentúl azokért zeng, akikért harang még sohasem szólt, mert anélkül temették földbe őket a szibériai haláltáborokban, hogy fölöttük akár csak imát is mondhattak volna.

Veszprémi főegyházmegye

Áldás a családokra

Nagyböjt ötödik vasárnapján, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára készülődve ünnepi szentmisére hívogatták a harangok a Veszprémi főegyházmegye családjait a Szent Mihály-bazilikába. Kicsik és nagyok, szülők és nagyszülők töltötték meg a padsorokat a szertartáson, amelyet Márfi Gyula érsek mutatott be Szakács Péterrel, a főegyházmegye családreferensével.