Ciszterci pihenőközpont épül Balatonalmádiban

Célszerűnek látszott tehát egy olyan üdülőhely, táborozási központ kialakítása, amelynek fekvése több szempontból is kedvező. Egyrészt a sportolási lehetőségeket tekintettük fontosnak, másrészt az idegenforgalmi környezetet, hogy a környéken olyan kulturális források, látványosságok, elérhető művelődési lehetőségek legyenek, ahol folyamatosan tartalmas és színes táborozási programot tudunk majd diákjainknak összeállítani.

A keresztény iskolák ma még jórészt nélkülözik a tanéven kívüli időszakban szükséges oktatási-nevelési infrastruktúrát, jóllehet a diákokat sokszor éppen a tanórán kívüli foglalkozásokon, programokon lehet igazán megszólítani, megismerni. Ma az ehhez szükséges teret iskoláink – és a legtöbb egyházi iskola is – „idegenben” kénytelenek megtalálni; ezen szeretnénk segíteni azzal, hogy méltó és színvonalas körülményeket teremtünk pihenésre és kikapcsolódásra. Főként a nyári időszakot töltik majd itt a diákcsoportok, de az iskolaépület infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy télen is lehessen gyerekeket fogadni és foglalkoztatni. Ezt a kikapcsolódási lehetőséget nemcsak a gyerekeknek, hanem családjainknak és iskoláink felnőtt közösségeinek is szeretnénk rendelkezésére bocsátani.

– Hol tart most a tervek megvalósítása?


– Megtörtént nemrég az átvétel s a helyszíni bejárás, továbbá nyolc építésziroda meghívásos pályázattal készít alternatív terveket arra, hogyan és miként lehetne átalakítani ezt a 70-es évek vége felé épült, kétszintes U-alakú épületet, hogy minél sokoldalúbb igényeket tudjunk kielégíteni. Az iskola nincsen rossz statikai állapotban, közlekedés szempontjából is jól megközelíthető, a Balaton-part közelében található, közel a strandhoz, tehát minden szempontból ideális helyen. A városi füves focipálya is ott fekszik mellettünk, s magának az iskolának is van saját sportpályája. Nem elhanyagolható szempont, hogy olyan helyen áll, ahol talán kevésbé zavarja a környezetet a diákprogramok esetleges hangossága. Számításaink szerint százhúsz-százötven főt lehet kényelmesen, komfortosan elhelyezni itt. Kereskedelmi célú üdültetésre egyelőre nem kívánjuk hasznosítani, de ha igény és lehetőség lesz rá, alkalmanként, elsősorban egyházi iskolák diákcsoportjainak, helyet tudunk majd biztosítani. A beruházást több szakaszban bonyolítjuk majd, hiszen annyi pénz nem áll rendelkezésre, hogy mindent egyszerre megvalósítsunk, s pályázati úton is szeretnénk támogatást szerezni a munkálatokhoz.