Kép-mondatok

Fotókiállítás a cigányokról Budapesten

Sorsok, élettörténetek elevenednek meg Schild Tamás fotóművész képein, a dél-dunántúli, a baranyai és a somogyi cigányok mindennapjai, örömei, bánatai. A Szép cigányaim című kiállítást augusztus 26-án nyitották meg a budapesti Balassi Intézetben.

„Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik.”

Meg­érez(tet)ni a se­gí­tő sze­re­tet örö­mét

Szep­tem­ber­ben ka­to­li­kus tár­sa­dal­mi na­pok lesz­nek Bu­da­pes­ten

Ka­to­li­kus tár­sa­dal­mi na­po­kat szer­vez az egy­ház szep­tem­ber 20. és 22. kö­zött Bu­da­pes­ten, a Mú­ze­um­kert­ben. Az ese­mé­nyen a tár­sa­da­lo­mért, a rá­szo­ru­ló­kért, a be­te­ge­kért, az idő­se­kért, a gyer­me­ke­kért dol­go­zó egy­há­zi és ci­vil­szer­ve­ze­te­ket mu­tat­ják be, de lesz­nek tu­do­má­nyos elő­adá­sok és kon­cer­tek is, fel­lép pél­dá­ul a Ma­gas­he­gyi Underground, a Hold­vi­o­la, a Nem adom fel és az Al­ma együt­tes. S ta­lál­koz­ha­tunk Böjte Csa­bá­val, Beer Mik­lós­sal, Csa­ba Lász­ló­val, Lackfi Já­nos­sal és Gyurta Dá­ni­el­lel is. Ve­res And­rás püs­pö­köt, a „Kattárs” egy­há­zi hát­te­rét biz­to­sí­tó Caritas in Ve­ri­ta­te Bi­zott­ság ve­ze­tő­jét kér­dez­tük.

Ilyen csi­bész az én Is­te­nem!

Elmélet vagy élet

So­kat vár­tam et­től az út­tól. Azt, hogy a min­den­nap­ok­ba kis­sé tán be­le­pil­ledt hi­tem egé­szen fel­fris­sül­jön, s új, más­faj­ta, sze­mé­lyes kap­cso­la­tom ala­kul­jon ki Is­ten­nel; ta­pasz­tal­jam meg őt ren­de­sen, kap­jak ab­ból az öröm­ből, amit a ve­le va­ló ta­lál­ko­zás je­lent. „Jó, de ne várj cso­dát!” – fi­gyel­mez­te­tett Vanessa, a Ma­gyar­or­szá­gon szol­gá­ló bra­zil mis­­szi­o­ná­ri­us. Át­imád­koz­tuk az éj­sza­kát, mi­e­lőtt el­in­dul­tam vol­na. Haj­nal­ban, ami­kor meg­­ér­ke­zett a ta­xi, meg­ölel­tük egy­mást, jó erő­sen, és út­ra kel­tem a ha­zá­já­ba, Bra­zí­li­á­ba. Úgy kép­zel­tem, nem is an­­nyi­ra az if­jú­sá­gi vi­lág­ta­lál­ko­zó­tól aka­rok so­kat, ha­nem in­kább ma­gá­tól az út­tól, va­ló­já­ban: a kon­ti­nens­től, az em­be­rek­től, Dél-Ame­ri­ka kü­lön­le­ges lel­ké­től. Azt a va­la­mit aka­rom, ami ott so­kak­ban meg­van: a de­rűt, lel­ke­se­dést, az élet­örö­möt.

Együtt az imá­ban

Országjáró

Deb­re­cen–nyír­egy­há­zi egy­ház­me­gye

Az ökumené szel­le­mé­ben a nyolc­száz éves Hajdúsámsonért

Öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­le­tet tar­tot­tak Haj­dú­sám­son re­for­má­tus temp­lo­má­ban, az ap­ro­pót pe­dig az ad­ta, hogy nyolc­száz éves lett a Haj­dú-Bi­har me­gyei vá­ros. Igét hir­de­tett Bölcskei Gusz­táv re­for­má­tus püs­pök, imát mon­dott Bosák Nán­dor ró­mai ka­to­li­kus püs­pök és Ke­resz­tes Szi­lárd nyu­gal­ma­zott gö­rög­ka­tolikus püs­pök.

Ki törődik velük?

Michael Jackson után Rio de Janeiro legmeredekebb nyomornegyedében

A Megváltó Krisztus szobra, a Cukorsüveg-hegy, a Copacabana, no meg a favela – jelentkezzen, akinek nem ezek jutnak elsőre eszébe, ha Rio de Janeiro látványosságairól kérdezik! Nincsenek ezzel másképp a cariocák sem (ahogy a rióiak magukat nevezik): a botafogói szuveníresnél krisztusos fülbevalót vettem, a copacabanai árusnál meg favelás kendőt láttam. És igen, a nyomornegyed is tényleg a nevezetességek közé tartozik, Michael Jackson óta pláne. Csak úgy mennek a turisták a Santa Marta favelába, ahol a popkirály a They don’t really care about us – Nem igazán törődnek velünk című számának klipjét forgatta. Úgy tűnik hát, van, aki törődik az ott élőkkel, de vajon úgy-e, ahogy a legtöbbjük akarja? Ifjúsági világtalálkozó, focivébé, olimpia, közben meg tüntetések sora, hogy miért nem megy a pénz inkább a nyomorgókra?

Dro­got vagy hi­tet?

 

Lá­to­ga­tás egy fortalezai nyo­mor­ne­gyed csa­lád­ja­i­nál

 

Egy fér­fi az aj­tó­fél­fát tá­maszt­ja, né­hány gye­rek az út­pad­kán ül, egy as­­szony egy kis­lány ha­ját fé­sü­li, de most ab­ba­hagy­ja. ő is fi­gyel. Ide­ge­nek ér­kez­tek a ke­rü­le­tük­be, akik már el­ső rá­né­zés­re sem olya­nok, mint ők. Mi va­gyunk azok. Ki­szál­lunk a busz­ból, és el­in­du­lunk, hogy meg­is­mer­ked­jünk az észak­ke­let-bra­zí­li­ai Fortaleza egyik nyo­mor­ne­gyed­ében.

 

Riói sokszínűség Pécsen

A HungaRio katolikus ifjúsági napok elnevezésű találkozó a múlt vasárnap ünnepi szentmisével zárult Pécsett. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal, a jelen lévő püspökökkel és papokkal közösen. Az ötnapos találkozón több mint ezernyolcszáz fiatal vett részt.

Hazánk tizenöt egyházmegyéjéből közel ezernégyszáz, a határon túli magyar egyházmegyékből több mint száz, a ferences rendtartományból több mint hetven, egy-egy napra pedig kétszázötven fiatal kapcsolódott be a találkozón keresztül a riói ifjúsági világtalálkozó közösségébe.

Amit tán Ön sem tudott a brazilokról

Nagyon tudnak focizni és szambázni – ezt mindenki tudta, azt azonban már nem biztos, hogy imádják a kólát, a virslit és a babot. Ez utóbbit rizzsel eszik, és általában mindennap. Nem evéshez illő téma, de fontos: ők ahelyett, hogy fújnák, szívják az orrukat, náluk ugyanis az ellenkezője az illetlen. A kávé mellett van más is, ami tipikusan brazil: a Havaianas papucs. Elkél ez a tengerparton, így szinte mindenütt árulják. „Édesanyám mesélte, hogy lánykorában mindig ilyen papucsra vágyott. Megismerte a lábnyomát a homokban, odatette a talpát, és azt mondta: Jaj, bárcsak megvehetném” – mesélte Joicy, a brazil misszionárius. S még egy infó: a majdnem negyven (heggyel együtt több mint hétszáz) méteres Krisztus-szobron van egy szív is. Pici, de látható, csak jobban meg kell nézni.