Kristóf Attila

Csak Ábrahám láthatta Istent:
sátra előtt, a hő napon
elétoppant a neve nincsen,
meztelen lába csupa por.

Később nem volt Jahvénak teste,
Mózes hűs lángként látta tán,
aztán az Úr örökké rejtve
maradt a lét túloldalán.

                   Jelenits István után

A mindenség a tenyeredben,
„szelíd kezedben csillagok,”
s egyszeri, ismételhetetlen
lényként tán én is ott vagyok.

Félelmetes vagy, Istenem,
de más reményem nincsen,
ez a kétéltű félelem
szabadságom, bilincsem.