Magyar–szlovák viszony keresztény alapokon

Jozef Hal’ko pozsonyi segédpüspök tudományos munkáiról

Jozef Hal’ko, akit március 17-én pozsonyi segédpüspökké szentelnek, nagy feladatra kap indítást és felhatalmazást: a ma oly sok fájdalomtól terhes magyar–szlovák viszony visszahelyezését a közös keresztény alapokra, amikor nem a nemzet volt az első, hanem a vallás, a hit. Pázmány Péterrel kapcsolatban kevéssé ismert, miként rendelte el a szlovák népnyelv használatát a cseh helyett, és miként kérte számon a nagyszombati bírótól a „kedves tót náció” templomának lassú építését. Rudnay Sándor pedig a magyar Sionra, Esztergomba visszatelepedve bíboros-hercegprímási székéből is támogatta a magyarral együtt ébredő szlovák nemzeti törekvéseket.

Zsolna reménysége

A gyanakvástól – egymás felfedezése felé… – A szlovákiai egyházmegyék átrendezésében a magyar közvéleménynek érthetően az tűnt fel, hogy az egyház nem a déli határral párhuzamos nyugat-keleti, hanem az állami közigazgatással egybeeső észak-déli térképrajzolás gyakorlatát alkalmazta.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.