Meghívta Isten az emberek szolgálatára
Beszélgetés Gyenes Gyula aranymisés pápai prelátussal
– Milyen élmények vezették a papi hivatás felé?
– A háború alatt édesapámat nem vitték el katonának. 1904-ben született, s annak a korosztálynak a tagjai nagyrészt kimaradtak a háborúból. Amikor közeledett a front Jászárokszállás felé, elhatároztuk, hogy a szüleim, a nagynéném meg én kimegyünk a nagybátyám tanyájára, ami a helyi temetőn túl volt. Odafelé repülők köröztek felettünk, majd egyszer csak lőni kezdtek. A támadás éppen a temetőben ért minket, a sírok mögé feküdtünk le. Amikor a repülők elmentek, mi is tovább-ballagtunk, de kis idő elteltével ismét feltűntek a légi harcosok. Egy kukoricaszár-halomba húzódtunk be előlük, most is hallom a fegyverek ropogását. Amikor a támadás véget ért, ismét továbbindultunk. Nem tudtuk, kik voltak, és miért lőttek ránk, de harmadszor is visszajöttek. Akkor éppen a répaföldön jártunk, ott kellett a földre hasalnunk. Az emberek a közeli tanyáról látták, mi történik, és azt gondolták, senki sem maradt életben közülünk. Ám csodálatos módon egyikünk sem sérült meg. Isten megvédett minket, pedig háromszor csaptak le ránk a repülők.