Olvasói levél
Egy csendesen bátor ember
Valamikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Gyuszi barátommal együtt jártunk haza az iskolából. Nem mondhatom, hogy siettünk, mert a hazafelé út mindig a nagy beszélgetések ideje volt. Szerettem Gyuszival menni, mert más volt, mint a többiek az osztályból. Nem volt harsány, de magába forduló sem, részt vett a mindennapi diákéletben, csak akkor húzódott vissza, ha durvábbra fordultak a dolgok. Távol tartotta magát a verekedőktől, és elkomorult az arca, ha vaskosabb káromkodás, főleg, ha istenkáromlás ütötte meg a fülét.
