„Meghalni és szeretni még nem elég”

A családi egységről Nagymaroson

Hogyan lehet két, három, tíz vagy akár több száz ember is egy? Mit jelent a család egysége? Orosz István görögkatolikus pap és felesége, Rita a nagymarosi ifjúsági találkozó előadóiként ezekre a kérdésekre kerestek és adtak választ október 1-jén. A nagy múltú lelkinapon ezúttal minden program a család témája köré szerveződött.

A gyermekvállalás biztonsága

A NOE elnöke az új családvédelmi törvényről

Az év első napján lépett életbe a tavaly december közepén elfogadott családvédelmi törvény. Az új jogszabály rendelkezik arról, hogy Magyarország mindenkori költségvetésének tervezésekor elsőbbséget élvez a családok támogatása. Az alkotmánnyal összhangban rögzíti, hogy a magzati életet a fogantatástól védelem és tisztelet, valamint a külön törvényben foglaltak szerint támogatás illeti meg.

Tömeg helyett testvériség

Hogyan nevelhet közösségi
emberré az egyetem?

A tömegegyetemek világában különleges kezdeményezés szökken szárba az olaszországi Loppianóban. A Fokoláre mozgalom alapítója, Chiara Lubich által megálmodott Sophia Egyetem legfőbb célkitűzése a közösségi emberré nevelés.

Hospice-önkéntesek az iskolapadból

Fiatalként az élet méltó befejezéséért

A hospice-mozgalom abban szeretne segíteni a halálos betegségben szenvedő embertársainknak, hogy életük utolsó szakaszában is minél emberibb és szeretetteljesebb légkörben lehessenek, lehetőség szerint családjuk körében. A mai trendek ismeretében talán különösnek tűnik, de fiatal önkéntesei is vannak.

Osztozó patronások

Beszélgetős órák – „gondolkodjunk együtt az életről” A Patrona Hungariae Gimnázium ez év szeptemberétől új utakon jár: különleges, a középiskolai órarendbe illeszkedő, mégis tanórán kívüli órákat indított.

A feszültség nem vész el, csak átalakul

Stresszkezelés a családban

Jóllehet a szülők maguktól is megosztják egymással gyermekneveléssel kapcsolatos problémáikat, egyes nehezebb helyzetekben kikérik egymás véleményét baráti körben, nagyon hasznosak azok a kezdeményezések, amikor nagyobb társaságban egy-egy téma köré szerveződve beszélhetik meg a nehézségeket és a velük kapcsolatban megélt sikereket, kudarcokat.

Nehéz a fészekmeleg elhagyása

Szülősuli: A gyermekek önállóságra neveléséről

A felnőtté váló gyermek önállóságának kialakulásában a szülőnek megkerülhetetlen szerepe van, de magának a fiatalnak is tennie kell érte e látszólag egyértelmű állítás jelentős problémává lépett elő korunk tizen- és huszonéveseinek életében.