Mit tenne Jézus?

Vallomások a Bibliáról
Böjte Csaba testvér

Ha megkérdeznék, melyik fundamentumra építettem a Szent Ferenc Alapítványt és kétezer-kétszáz gyermekből álló nagycsaládomat, akkor biztosan azt mondanám, hogy az evangéliumi történetre.

Európa – Afrika nélkül?

A Sant’Egidio Közösség a nyolcvanas évektől Afrika több mint huszonöt országában van jelen. A közösség alapítóját, a nemzetközi békemozgalom egyik vezéralakját, Andrea Riccardit szólaltatta meg lapunk.

Akik nem alkotnak szigetet

Egerszalóki kovászolódás a család évében

„Senki sem sziget” – a világhírű angol trappista szerzetes és lelkiségi szerző, Thomas Merton gondolata, illetve a Teremtés könyvének egyik alapmondata: „Férfinak és nőnek teremtette” volt a mottója idén a hagyományos Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatnak, melyre immár huszonkilencedik alkalommal gyűltek össze az ország minden részéről fiatalok százai, hogy július 13. és 17. között előadásokon, imádságokon, kiscsoportos beszélgetéseken és szentmiséken, az Istennel és egymással való találkozások fényénél tekintsenek életükre, bontakozó jövőjükre.

Egyetemes hálaadás

Szentháromság vasárnapján hálaadó szentmisével ért véget a budapesti egyetemi lelkészség idei tanéve. „Amikor most az egyetemi lelkészség hálát ad az elmúlt tanévért, akkor elsősorban azért adunk hálát az Istennek, hogy különféle közösségeinknek a Szentháromság misztériumul tudott szolgálni szeretetben, kiengesztelődésben, türelemben, sok örömben, játékban, hitben, csöndben, éneklésben, zenélésben, kirándulásban, zarándoklatban” - mondta Pákozdi István, a közösség lelkésze a Magyar Szentek templomában tartott Te Deumon a szép számban megjelent egyetemisták, főiskolások és oktatóik előtt.

Aki átélte, másoknak is tud segíteni

Igen az életre

A megfogant gyermekek megszületéséért – vallomások a félelemről és a csodáról
A megfogant gyermekek megszületéséért és életük méltóságáért – és közvetve a felelősségteljes életért és kapcsolatokért – minden hónap második csütörtökén szentmisét mutatnak be a budapesti Jézus Szíve-templomban. Egy-egy alkalommal személyes tanúságtétel is helyet kap a mise utáni kötetlen beszélgetésen.

Egy épphogy csak megfogant magzat léte nemcsak akkor kerülhet veszélybe, ha nem tervezett gyerekről van szó. Akkor is adódhatnak hasonlóan súlyos nehézségek, ha a pici nagyon is tervbe volt véve.