Ács József

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2011)

Ko­csis Ti­bor 2000-ben, a ti­szai ci­án­szen­­nye­zés kap­csán kez­dett el for­gat­ni Ve­res­pa­ta­kon, ab­ban az er­dé­lyi vá­ros­ká­ban, ahol egy ka­na­dai—ro­mán tár­sa­ság Eu­ró­pa leg­na­gyobb arany­bá­nyá­ját sze­ret­né meg­nyit­ni. A kül­szí­ni tech­no­ló­gia a kör­nye­ző he­gyek föl­emész­té­sé­vel jár­na, az ala­csony arany­tar­tal­mú fel­mor­zsolt kő­zet­ből cianidos lúg­zás­sal von­nák ki a ne­mes­fé­met, a vis­­sza­ma­ra­dó ve­szé­lyes anya­got hat­száz hek­tá­ron gá­tak­kal el­zárt zagy­tá­ro­zók­ba gyűj­te­nék. Ezek meg­épí­té­sé­re egye­dül a fa­lu völ­gye len­ne al­kal­mas, ezért a cég meg­kezd­te a há­zak fel­vá­sár­lá­sát. A film el­ső ré­sze 2004-ben szé­les kör­ben is­mert­té tet­te a prob­lé­mát. A nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­ség mi­att az­óta a meg­osz­tott kö­zös­ség­ben egy­re töb­ben haj­la­nak az aján­lat el­fo­ga­dá­sá­ra: ma már je­len­tős több­ség­ben van­nak. Meg­sem­mi­sül-e a te­le­pü­lés az ér­de­kek nyo­má­sa alatt?

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő so­ro­zat (1994)

A vá­ros­la­kó em­ber a köz­vi­lá­gí­tás ál­ta­lá­nos­sá vá­lá­sá­val szin­te so­ha­sem pil­lant fel a csil­la­gos ég­re. Rit­káb­ban la­kott vi­dé­ke­ken azon­ban ma is min­den fel­hőt­len éj­sza­kán elénk tá­rul a tű­hegy­nyi fény­lő pon­tok­ból ös­­sze­ál­ló ha­tal­mas for­gó­szín­pad, me­lyet az em­be­ri kép­ze­let ős­idők óta a leg­kü­lön­bö­zőbb sze­rep­lők­kel né­pe­sí­tett be. A nap­ke­le­ti böl­csek is csil­lag nyo­má­ban jár­va ér­kez­tek He­ró­des­hez Je­ru­zsá­lem­be, ahol a zsi­dók új­szü­lött ki­rá­lyát ke­res­ték, majd Bet­le­hem­be, ahol rá­ta­lál­tak Má­ri­á­ra és a kis­ded­re. Jankovics Mar­cell ti­zen­há­rom rész­ből ál­ló kul­túr­tör­té­ne­ti so­ro­za­ta a zo­di­á­kus — ma­gya­rul az ál­lat­öv — je­gye­it ve­szi sor­ra, s gaz­dag kép­anyag­gal is­mer­te­ti az ar­cha­i­kus kul­tú­rák hoz­zá­juk fű­ző­dő mon­da­kö­re­it. A be­ve­ze­tő adás az óko­ri tár­sa­dal­mak, el­ső­sor­ban Egyip­tom csil­la­gá­sza­ti vo­nat­ko­zá­sú épít­mé­nye­i­ről szól.

Ma­gyar té­vé­film (1972)

Öz­vegy Ro­hács Gáborné, az­az Zsó­fi né­ni sze­re­pe Daj­ka Mar­git nagy ju­ta­lom­já­té­kai kö­zé tar­to­zik. A kis bu­dai vil­lá­já­ban egye­dül élő, jó ke­dé­lyű öreg­asz­­szony nem hagy­ja, hogy fel­dúl­ják a nyu­gal­mát, ezért nem vesz te­le­ví­zi­ót. Így az­tán nem lát­ja azt a Kék fényt sem, amely­ben egy ve­sze­del­mes bű­nö­ző­pá­ros­ról esik szó: a Btk.-t kí­vül­ről is­me­rő Jo­gász­ról (Ma­jor Ta­más) és az os­to­ba, de erő­sza­kos Bun­kó­ról (Ma­da­ras Jó­zsef). És per­sze épp ők csön­get­nek be Kö­jál-el­len­őr­ként az Unicumot kor­tyol­ga­tó és pa­szi­án­szo­zó macs­kás öreg­as­­szony­hoz. Tud­ják ugyan­is, hogy a lá­nyá­nak szánt száz­hat­van­ezer fo­rint ott­hon van ná­la. Ar­ra azon­ban nem szá­mí­ta­nak, hogy az an­gya­li de­rű­vel meg­ál­dott Zsó­fi né­ni meg­örül a vá­rat­lan lá­to­ga­tók­nak, hi­szen an­­nyi­ra sze­ret be­szél­get­ni, és így leg­alább ki­süt­he­ti a lá­nyá­nak meg­da­gasz­tott lán­gost…

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (1989)

Gyarmathy Lí­via és Bö­ször­mé­nyi Gé­za a rend­szer­vál­tás ide­jén for­gat­ta port­ré­film­jét egy haj­da­ni had­bí­ró-ez­re­des­ről. Dr. Sárközy End­re az öt­ve­nes évek­ben po­li­ti­kai pa­rancs­ra ko­holt vá­dak alap­ján ho­zott ha­lá­los íté­le­te­ket, s eze­ket az akasz­tó­fa tö­vé­ben ne­ki kel­lett is­mer­tet­nie. Las­san­ként meg­tört tet­tei sú­lya alatt, és 1956 de­cem­be­ré­ben, ami­kor át­ad­ták ne­ki a fel­akasz­tan­dók lis­tá­ját, le­mon­dott mi­nisz­ter­he­lyet­te­si funk­ci­ó­já­ról, és a fi­zi­kai mun­kát vá­lasz­tot­ta. ő ma­ga dön­tött úgy, hogy az in­ter­jú­ban meg­vall­ja múlt­já­nak ezt a fe­je­ze­tét, ame­lyet sem meg­szé­pí­te­ni, sem ki­ma­gya­ráz­ni nem akart. Egy meg­fé­lem­lí­tett em­ber arc­ké­pe raj­zo­ló­dik ki a film­ből, mely ugyan­ak­kor bűn és bűn­bá­nat vi­szo­nyá­ról is szól. Az in­ter­jú­alany az el­ké­szült al­ko­tást a film­szem­le után vé­gül nem en­ged­te ve­tí­te­ni. Hu­szon­egy év múl­va ke­rül­he­tett új­ra kö­zön­ség elé.

Angol—amerikai film­drá­ma (2008)

Nép­me­sé­be il­lő cso­da: a Le­gyen ön is mil­li­omos! in­di­ai ki­adá­sá­ban a Mumbai nyo­mor­ne­gye­de­i­nek föl­di pok­lá­ban ne­vel­ke­dett ti­zen­nyolc éves fiú (Dev Patel) el­jut az álom­fő­nye­re­mény ka­pu­já­ig. Csalt? Mel­lé sze­gő­dött a sze­ren­cse? Zse­ni? Vagy elő­re meg­ren­de­zett já­ték volt? Jel­leg­ze­tes bul­vár­kér­dé­sek. Ná­lunk. In­di­á­ban a rend­őr­ség ke­re­si rá­juk a vá­laszt. A val­la­tás so­rán fel­tá­rul a ko­rán ár­va­ság­ra ju­tott fiú egész gyer­mek­ko­ra, amit sze­mét­te­le­pen, egy kol­dus­maf­fia kar­mai közt, a bó­dé­vá­ros­ban, pi­a­cok bugy­ra­i­ban töl­tött, és az is ki­de­rül, hogy tu­laj­don­kép­pen haj­da­ni sze­rel­mét ke­re­si. A fil­met egy új di­gi­tá­lis tech­ni­ká­nak kö­szön­he­tő­en cse­kély fel­tű­nés­sel, nagy­részt az ut­cán és más ere­de­ti hely­szí­ne­ken for­gat­ták, ezért a ké­pi vi­lá­ga is rend­kí­vül erő­tel­jes. 2009-ben szin­te min­den Oscar- és a Golden Globe-díjat el­nyert.

Ma­gyar já­ték­film (1965)

Há­rom fiú haj­nal­ban vág ne­ki ke­rék­pár­ral a Ba­la­ton­ra ve­ze­tő út­nak. Sze­ret­nék ki­hasz­nál­ni a nya­rat. Él­vez­ni a na­pot, a vi­zet, a csi­nos lá­nyo­kat, „ki­ten­ni ma­gu­kat a sors ké­nyé­nek-ked­vé­nek”. A mű­vész­nek ké­szü­lő Al­bert (Ta­hi Tóth Lász­ló) egy negy­ven év­vel ké­sőb­bi ge­ne­rá­ció fel­ka­pott gon­do­la­ta­it fo­gal­maz­za meg: „A bi­cik­li ná­lunk vi­lág­né­zet. Ott ál­lunk meg és oda me­gyünk, aho­va aka­runk.” And­rás (Or­bán Ti­bor) sem csak az iz­ma­it edzi. ős­­szel ta­ní­ta­ni kezd a Nyír­ség­ben: utol­já­ra még egy­szer vé­gig­pró­bál­ja in­tel­lek­tu­á­lis fegy­ver­tá­rát: aki­vel ta­lál­ko­zik, az­zal vi­tá­ba száll. Ked­vet­len, fö­lé­nyes és ki­ok­ta­tó. Öcs­­cse, Be­ne­dek (Uri Ist­ván) ke­zé­ről pe­dig le­csap­ja Esz­tert (Káldi Nó­ra). De a sze­re­lem­mel is csak kí­sér­le­te­zik. Ba­csó Pé­ter film­jé­ben a va­ká­ció nem pusz­tán ön­fe­ledt, fel­hőt­len szó­ra­ko­zás: al­ka­lom a szem­be­sü­lés­re, az élet át­gon­do­lá­sá­ra, ön­ma­gunk meg­is­me­ré­sé­re is.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film-so­ro­zat (2006)

Maurice Mae­ter­linck sok­fé­le­kép­pen fel­dol­go­zott hí­res tün­dér­me­sé­je nyo­mán lett a ke­ze­ink kö­zül kön­­nyen ki­röp­pe­nő kék ma­dár a bol­dog­ság szim­bó­lu­ma. Azé a bol­dog­sá­gé, ame­lyet kár tá­vo­li or­szá­gok­ban ke­res­ni, mert egyet­len lak­he­lye van: a sa­ját szí­vünk. Nem tárgy, hogy meg­sze­rez­het­nénk: rá­adás­ként kap­juk. A film al­ko­tói még­is út­ra kel­tek. Igaz, ők nem a bol­dog­sá­got ke­res­ték, ha­nem a ta­nul­sá­got. Mi­ért vall­ják bol­dog­nak ma­gu­kat Rio de Ja­ne­i­ro nyo­mor­ne­gye­de­i­nek, a fa­vel­lák­nak a la­kói? Nem volt ve­szély­te­len vál­lal­ko­zás be­ha­tol­ni a Santa Teresa ne­gyed­be, Fogueteiróba, az egy­más he­gyén-há­tán épült kis há­zak bű­nö­zők­kel te­li, még a ha­tó­sá­gok szá­má­ra is meg­kö­ze­lít­he­tet­len dzsun­ge­lé­be. De akik meg­né­zik a két­ré­szes fil­met, nem­csak er­ről a kü­lö­nös, zárt vi­lág­ról, ha­nem az em­be­ri ter­mé­szet­ről is so­kat ta­nul­hat­nak.

Magyar dokumentumfilm (2008)

A há­zas­ság nem ha­son­lít ha­jó­ki­rán­du­lás­ra. Azt gon­do­san meg­szer­vez­het­jük, még a vá­rat­lan ese­mé­nyek­re is töb­bé-ke­vés­bé fel­ké­szül­he­tünk. A há­zas­ság nem ilyen. Ál­ta­la ugyan­is gyö­ke­re­sen új hely­ze­tek­be ke­rü­lünk, olya­nok­ba, me­lyek­ről nincs és nem is le­het sem­mi­fé­le ta­pasz­ta­la­tunk, még ak­kor sem, ha ma­gunk is sze­re­tő csa­lád­ban nőt­tünk fel — hi­szen ott mi kis­gyer­me­kek vol­tunk, akik nem is­mer­ték a szü­lői lét fe­le­lős­sé­gét. Min­den csa­lád­ala­pí­tás ko­ráb­ban is­me­ret­len ne­héz­sé­gek­kel szem­be­sí­ti a fe­le­ket.