Augusztus végén

A hőség azonban nem tévesztette meg a madarakat: az augusztus elején megindult vonulás szép csendben tovább folytatódott. Amikor késő délután leültem a fűbe egy bodzabokrokkal kísért árok közelében, az ágak között már az erdőből érkezett madarak: barátkák, kerti poszáta, füzikék bujkáltak. A bodza fényesfekete bogyói nagyon sok madarat csalogatnak a bokrokra a nyár végi, kora őszi időszakban. A poszáták szinte kizárólag a sok cukrot tartalmazó bogyókkal élnek, de látogatja a bodzásokat a fekete és énekes rigó, a sárgarigó és a mindig csapatokban érkező seregély is.


   
A legnagyobb bokor szélső ágán barátka csipegette a bogyókat. A fekete sapkás madár éhes lehetett, mert szinte megállás nélkül evett, s nagy lila fröccsintésekkel színezte be az alatta lévő leveleket. Ugyanezen a bokron, de fent, egy a többi közül kinyúló ágon tövisszúró gébics üldögélt. Fiatal, idén kelt, felsőtestén sötéten harántcsíkolt madár, amelyet nem a bodza, hanem a bokrok mentén a fűben mozgó sáskák csalogattak ide. Buksi fejét forgatva ringatózott az ágon, aztán hirtelen mozdult, és a fű közé ereszkedett. Jókora sáskát kapott a csőrébe, visszaszállt vele az ágra, kicsit megdolgozta, aztán jóízűen lenyelte. Utána gondosan megtörölgette a csőrét, és odébbszállt néhány bokorral. A mező felett seregélycsapat repült, lehettek vagy százan. Szorosan összetartva manővereztek, hol gömbölyű, hol elnyújtott formába rendeződtek, aztán errefelé fordultak. Amikor az árokhoz értek, ellepték a bokrokat. Otthonosan mozogtak, látszott, hogy nem először vannak itt. Elég messze ültem, távcsővel figyeltem őket. Nem is zavartatták magukat, nyomban a bogyóknak estek. Olyan mohón, hogy nagyon sok a bokrok alá pergett. Ennek valószínűleg az ott bujkáló fülemülék, rigók és vörösbegyek örülnek, amikor pókok és rovarok után kutatva a lehullott bogyókat is felszedhetik.
    
Prű-prű-prű hangokkal gyurgyalagok vadászgattak a magasban. Fiókáikat szárnyra bocsátották, most a repülő rovarokat kergetve már lassan dél felé húzódnak. Távolodó hangjaikat már percekig hallottam. Oldalt nézve néhány méternyire, eddig észre sem vettem, német darazsak fészke rejtőzött a föld alatt. A lép egy hajdani pocoklyukban van, a sárga potrohú, csinos rovarok sűrűn jártak ki és a be a fű között lévő nyíláson. Egyikük felém repült, néhányszor megkerült, jól megnézett magának, aztán továbbszállt. A nap lefelé hajlott, enyhült a hőség. A bokrokon három barátka ugrált, a legalsó ágon, szinte már a fű között mezei poszáta csipegette a bogyókat. Szárnyának rozsdás színeződése jól látszott. Pirregő tücsök kezdett muzsikálni, később többen is csatlakoztak hozzá. Szeretem a zenéjüket. Augusztus vége felé szólalnak meg, bánatosan csengő pirregésükkel talán a nyarat búcsúztatják. Egy ideig hallgattam őket. A kánikula ellenére muzsikáltak: ők biztosan érzik, hogy a nyár mindenképpen búcsúzik, a hőségnek napokon belül vége szakad.

 

Fotó: Bécsy László